Megpróbáltam már egy párszor keresztül jutni azt a Lelkedet körülvevő betonfalon, de csak fáradtságok árán átmászhatok, jobb napokon meg észrevétlen átgyalogolhatok rajta. Most hogy már a mindennapokban zavaró tényező lett a Fal, nekiestem hát, vésővel, haraptam, ütöttem vágtam, próbálkoztam a varázslattal is, pedig kuruzslónak éreztem magam, a szeretet erejében meg nem hiszek, a Müller Péter könyvektől is mindig fennáll a szőr a hátamon.
Mostanában pedig már folyton szanaszét repülnek a szilánkok, tegnap pont egy a szemembe ment, alig álltam meg hogy ne könnyezem egy folyvást, inkább alvásba takaróztam, mert a melegágy biztonságos hely, ösztönlény vagyok. A régebbi " sebesülések" nagy része már nem is látszik, csak kisebb karcolások voltak, a nagyobb vágások behegedtek. De küzdeni a mai napig kell.
Kár hogy ilyenkor az otthonosság amint körénk felépítek, szertefoszlik, hogy megint tele teszek kétségekkel, az meg már csak hab a tortán. Te meg csak oldalazz ki az ajtón csak félig bűnbánó szemekkel, a másik felében úgyis én vagyok " A problémás lány". Van, ami örökre rám ragad.
Nem tudok megküzdeni az érzéssel, hogy nekem meg kellett változnom, neked meg elég, ha csak próbálod. Én mindent megteszek, te meg csak próbálod. Persze, tudom, egy párkapcsolat nem az igazságos egyenlőségen alapszik. Nem értem mit keresek még. Problémaorientált vagy, probléma meg mindig lesz, én meg hütyütyü ( ahogy te mondanád) ...el tudok leledzeni a világban leszarva mindent.
Inkább nem leszek veled annyit és nem lesz otthonosság sem. Kell egy C terv.