Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ennyi volt nekünk

*Sosi*

Nem tudom h őrült vagy reális döntés hoztam-e, mert nem látom kívülről magam, ami elég szar, mert mit meg nem adnék egy kis  morzsa objektivitásért. Ki mondja meg hogy jogos-e amit érzel? Hogy lehet ezt egyáltalán eldönteni? És ha úgy érzed h többet érdemelsz, megteszed a lépéseket, akkor miért nem érzed magad jobban, miért érzed h elvesztettél valamit?

Tudom h bizonyos szempontból mi nem illettünk össze és h valószínű találok olyat akivel jobban összeillek és nem ilyen kritikus, halálba szekáló személyisége van. De akkor is fáj, sőt ocsmány módon kikészít. 2 és fél év kuka. Nem jön velem Pestre, kb, el is zavart szinte de ez a huzavona ment már egy ideje. 2 hét alatt összepakoltam a kis életünket, kivágtam, felköltöztem anyámékhoz, már kvázi munkám is van ( oktatás-szerdától meló ) de ha most azt hinné bárki h boldog vagyok, hát nem. Nem vagyok az. De vele se voltam igazán az, vagy mindig, vagy elégszer, ahogy az ember valahol belül tudja h mit és mennyire kellene éreznie és nem, nem vagyok elszállva, van realitás érzékem. Az egyetlen hibája ennek a story-nak hogy én egy FÉRFIT képzeltem el magamnak. Aki szereti magát és a környezetét, tud benne élni és boldog tud lenni az életben, akit nem nyomasztanak betegesen szociális és kisebbségi komplexusok, aki ki tudja mutatni nekem h szeret és mások előtt is meg tudja tenni ezt. Szóval ilyen általánosan reális elvárásaim vannak, Legyen jó humora, legyen benne egy kicsi kalandvágy, egy kis tettre készség, legyen partner, legyen olyan amilyen, sok dolgot el tudok fogadni, többet mit sokan képzelnék, nem vagyok ítélkező típus, se nem várom el a hibátlanságot, de azt igen h elfogadjanak engem is. 

Szeretnék valakit akivel mókás, szenvedélyes, egyszerű de nagyszerű életem lehet, mert az élet jó is lehet, én élvezni akarom és nem akarok minden miatt ideges lenni meg haragos, meg mittudomén.

De most le vagyok törve. Piszkosul, meg a kis félős részem a kis hang azon morfondírozik sutyorogva h valyon lesz olyan akivel lesz olyan mint vele, vagy úgy egyáltalán? Szóval a szokásos komisz kis kétségek. Meg hát a mindenféle problémák. De aznap mikor feljöttem Pestre (azóta se megjegyzem ) hétágra sütött a nap és ahogy mentünk át az Árpád hídra...akkorát dobbant a szívem, hogy milyen gyönyörű!!! 

Remélem jön a jó idő és ez felmelegít, kiolvaszt a kétségeim közül, jó lesz a meló és ha nem lesz jobb is és a nyelvvizsga tanfolyamot is elkezdem és lenyelvvizsgázom, csak azért is, még ha mindent egyes egyedül kell csinálom. De azért remélem nem örökre. Meg remélem találok olyan olcsó albit, ahol lehet cicám. Nem azért mert ilyen őrült macskás nőre veszem a figurát, hanem mert ezer meg 1 éve akarok egy kis háziállatot, de sose lehetett mert soha nem olyan helyen laktam és már annyira jó lenne. Ha nem lehet, akkor pedig veszek sutyiba egy hoszzú, kócos szőrű tengeri malacot, Kapjákbe.

Múlt

*Sosi*

omladozom.jpgMindenki tudja hogy a másiknak van múltja. Azelőtt is éltünk hogy egymással találkoztunk, tiszta sor. Csak nem mindegy hogy kivel voltunk, mit tettünk, mit éreztünk. Van aki semmit nem akar tudni és talán van igazság ebbe a nézőpontban. De sokszor a mostani "én"-t megmagyarázza hogy mi történt a múltban. Talán elfogadhatóbbá válik egy hülye szokás is, vagy idegesítő tulajdonság ha tudod, múltbéli eseményekhez kötődnek, meg tudod érteni, elfogadni és megtalálod a helyét.

De azt tudni hogy a másiknak volt már egy NAGY Ő az életében, olyan mintha a saját kezeddel küldtél volna be magadnak egy gyomrost. 

Ettől függetlenül én tudni akartam. Tudtam is róla, de valahogy a mozaik darabkák nem kapcsolódtak össze. Tegnap ez megtörtént...és felismertem a szörnyű igazságot hogy az a Nagybetűs Szerelem volt mindkettejüknek és hogy ha nem történik meg az az egy szörnyű de  visszavonhatatlan dolog, akkor még mindig együtt lennének. Annyira letaglózó, hogy sírva fakadtam rajta. Minden rossz benne és nincs kedvem részletezni, de nem csak magam miatt rossz, Tim miatt is. Mert nekem Tim a Nagybetűs Szerelem.

Hagyjuk is az egésze a picsába, nincs kedvem ezt kielemezni, megint fasz voltam h tudni akartam valamit és most kúrvára nem vagyok boldogabb vele.

napi dal

*Sosi*

Van valami annyira finom ebben a számban hogy teljesen olyan mintha valaki finoman az ujjaival végigtapogatná a testem úgy, hogy kiráz a hideg és feáll a szőr a hátamon...

Reggeli napfény

*Sosi*

fiú és lány 3.jpg

A létezésre csak maguk az emberek szolgáltatnak "bizonyítékot" kollektíve megélt létezésük tudatával, de ez engem nekem nem elég. Az élet önkényes mivolta olyan rideg valóságot teremt, amiben szinte nem tudok élni. Szerencsés vagyok hogy van valaki az életemben, aki miatt megéri megélni ezt a létezésnek címkézett valamit. Ha ő fogja a kezem, már nem olyan félelmetes. A szerelem volt az a dolog, amire a legjobban vágytam mindig, de sose tudtam h milyen. Hogy milyen igazából. Valójában nem is tudni milyen a szerelem vagy h milyennek kellene lennie, csak elképzeléseink, ideáink, álmaink vannak róla. Pedig a szerelem sokkal kevésbé misztifikus, mint a filmekben is mutatják. Pont az a szerelem, amikor nincs idealizált kép, mikor nincs istenítés és piedesztára emelés, csak van két ember, akik rájönnek, hogy a másik egy értékes valami, nem mondom h kincs, de valami belülről igazán szép, jó, nekik kellemes emberi lény. Akivel azonosulsz vagy jólesően vitázol, akinek szereted az illatát vagy a hangját. Lehet h zavar ahogy mutogat beszéd közben de a kezét imádod a testeden. Jó esetben a barátod. Olyan akivel őszintén lehet beszélni. Talán nem mindenről, de a legtöbb dologról. Ha tudtam volna korábban hogy mit kell keressek hogy ilyen boldog legyek, jó lett volna. De én is amerikai giccses romantikus filmeken szocializálódtam ( ó, Meg Ryan  és társai ), azt hittem mindent egy pillanat dönt el és bár azt már tudtam a filmekből hogy nem mindig az a jó, aki teljesen olyan mint én, azaz hasonlít rám, azt nem tudtam, hogy az milyen fontos, hogy először beszéljen, sokat. Az milyen fontos hogy meg akarjon ismerni, nem csak én őt. Sok mindent fontos lett volna tudni, de a tapasztalat jó volt, nem adnám vissza. De jó volt ide megérkezni és jó végre itt lenni. Jó hogy csitít ha rosszat álmodom és ha beteg vagyok ápol, ha rossz a kedvem mindig felvidít és imád engem megnevettetni. Jó hogy láthatom minden nap, hogy bátorítjuk egymást, hogy mi ketten vagyunk a "világ ellen".

Egyébként nem erről akartam írni. 

Hülye

*Sosi*

                                     Hülye, hülye, ostoba, semmiből se tanuló nő vagyok.

Gyere, csak gyere vissza hozzám

*Sosi*

420334_404299882929892_100000496518866_1527902_511032215_n.jpgAmikor tegnap azt írtam hogy lehet írok Lacinak, akkor azt nem gondoltam teljesen komolyan. Gondoltam rá hogy megteszem, de nem tudtam, valahogy úgy éreztem hogy átlépek egy határt, hogy ez nem fair Timmel szemben. Korábban is volt rá alkalom hogy leveleztem valakivel és elhívott találkozni. Régóta ismerem őt, néptáncot oktatott nekem. Nagyon bele voltam zúgva, sokáig tartott míg lemondtam róla mert észre se vett. Aztán meg nem is olyan régen ő ír rám és találkozni akart velem. Nem ment, hülye indokokkal lemondtam. Azóta se beszéltünk. Nem tudtam megtenni, úgy éreztem hogy az hogy valaha éreztem iránta valamit nem teszi lehetővé. Bűntudatom lett volna, hiszen még mindig tetszik. Ez is eszembe jutott tegnapelőtt, elmentem inkább reggel tusolni és meggyőztem magam hogy ha nem kapta meg az sms-t az jó is, minek ilyesmibe belebonyolódni. Este aztán Tim hozta a szokásos formáját, mindenbe belekötött, minden rossz volt neki amit csináltam, nagyon megbántott, megint. Akkor felszívtam magam és írtam neki egy levelet. Azt hittem hogy napokat kell várnom hogy válaszoljon, meg talán nem is fog.

Este megnéztem. Ott volt. Ott volt a levél tőle. Azt írta hogy gondolt rám, de nem mert írni, azt gondolta boldog vagyok és nem akart kellemetlenkedni. Hogy lehet ilyet írni? Hogy? Leírta hogy mi van vele, tanul megint vagy ismét, talán mindkettő és hogy írjak én is, minél hamarabb és hogy köszöni hogy kerestem.  Milyen diplomatikus, mint mindig. Jennis ( az új munkahelyen megismert barátnőm ) totál ki volt akadva amikor azt mondtam, Laci miatt Tim-et is elhagynám. Én se gondoltam komolyan, de akarom. Akarom őt, úgy ahogy az ember azt akarja akibe szerelmes. Nem tudom hogy ez csak az agyam játéka-e velem. Sok volt pasimhoz kötődöm, ez tiszta sor. De még Abrahamon kívül senkivel kapcsolatban nem éreztem úgy hogy egy részem még mindig szereti.

De amikor Laci ott volt az álmaimban, arra gondoltam, hogy úristenmennyirehiányzott, az illata, ahogy megcsókolt álmomban mintha a gyomromat elkezdte volna beszippantani egy fekete lyuk. Talán pont ez történik épp velem. Eltűnök egy fekete lyuk mélyén.

Tessék

*Sosi*

fiú és lány 2.jpg

Tessék csak megint hülyének lenni, meg irracionálisnak, az nem baj, majd csak kiraknak egy kirakatba mutogatni, mint valami hülyét. Az elmúlt hónapokban míg egyáltalán nem éreztem késztetést hogy írjak, semmi egyéb nem történt mint ami szokott. Talán igazából csak a házasság kérdése foglalkoztat jobban minket mint korábban a másik felemmel. Az életünk csordogáló kis folyam, hacsak épp nem vagyok megőrülve és nem zakatol 100-al a szívem mert MÁR MEGINT egy ex-emmel álmodtam. De álmodtam. Nem tudom volt-e neki valaha álneve a részemről, de most nem is érdekel. Laci álmomban jókor volt jó helyen, mint amikor 2x is találkoztunk az életben. 2 őrületes nap után azonban mint elsőre, most másodjára is kidobott, holmi exbarátnő miatt. Ennek már 3 éve? Jézus. Szánalom anyám, szánalom a köbön, hogy álmomban még az illatát is éreztem és hogy azóta szétszakad a mellkasom úgy fáj, hogy szédülök és nem átallottam odáig is elmenni, hogy sms-t írtam neki. De nem tudom, jó-e még a száma. Pont olyan vagyok mint Gyuri a múltkor. Ő is a régi számomra írt, de aztán írt e-mailt. Csak jó volt megtudni hogy felcsinált egy szegedi csajt és hát kiköltöztette magához mert ő ilyen rendes srác, hogy vállalja, ha már becsúszott a gyerek. Azt hogy Gyurinak így lesz gyereke, amúgy mindig is tudtam. De 3 napig bőgtem miatta ( ostoba, nagyon ostoba tudom ). Valami összetört bennem őmiatta, de nem kéne csodálkoznom persze ha még mindig gyengéd érzelmeket táplálok legalább 4 exbarátommal kapcsolatban. Gyuri mindig is No.1-os volt. Mindegy. Lacira visszatérve mindjárt odáig fajul a dolog hogy Iwiw-en írok neki, mert hogy azt nézi, persze hogy megnéztem. Miért? Semmi okom, racionális magyarázatom, észérvem ilyenkor nincs. Csak kell. Mert kell. Mert az enyém volt és mégsem. Mert elhagyott és mert szerettem és nem volt semmi értelme annak ami történt. Milliónyi gyerekkori traumát dolgoztam fel, de ezeket képtelen vagyok.Talán pont azért, mert megtelt a lemez, ahol a megbocsájtott, elengedett, elfeledett rossz emlékek tárhelye van. 

We see what we see want

*Sosi*

Sean Lennon a kádban.jpg

Ki kellene irtani a "nosztalgiát" mint olyat, el kellene törölni a föld színéről is annak a lehetőségét, hogy legyen olyan érzelmi kapcsolatod múltbéli eseménnyel és/vagy személlyel kapcsolatban ami fájdalmat okoz a jelenben és nincs helye itt. Az egy dolog hogy valahányszor meglátom Aident, keserű íz mardossa a torkom, mert ezt szinte már megszoktam hisz annyiszor összefutunk, hogy már egész jól tudom kezelni ( olykor ... ) de Abraham...az más tészta. Szerintem másfél éve nem láttam. Hogy eszembe jut-e? Francba is, igen. Összeszorul tőle a szívem, néha annyira hiányzik és ez egy mocskos érzés, ami gúzsba köt, mert miért hiányozna meg egyébként is, nem illettünk össze erre jön egy barátnő, aki elmeséli hogy vele bulizott és látod magad előtt az arcát és a mosolyát és kibírhatatlannak érzed hogy nem találkozhatsz vele és nem ölelheted meg...Pedig semmit nem változott a srác, ugyanazok az ellentétek vannak közöttetek, ami miatt hiába mondja azt a barátnőd is hogy pedig mennyire illetek egymáshoz, mégse. Nem ment. Te is tudod, az agyad még a helyén van ( ? ), de kész vagy, fulladozol, kapálóznál, éjszaka vele álmodsz, a finom csókokról és a mellkasának döntött könnyű fejedről.

Mintha lenne köztünk egy láthatatlan összekötő szál, ami nem szakadt el és szinte rettegek vele találkozni. Mert szívem szerint a nyakába ugranék és megint azt kérdezném mint egyszer régen a J. sötét mélyén egy buliban: " Ugye szeretsz? Ugye sosem felejtesz el és ez sosem fog elmúlni?".

Fáj a szívem

*Sosi*

piktogrammok.jpg

Van ez az éles, szúró fájdalom a szívemnél...nem mintha fájna a szívem hogy hétfőtől dolgozok. Mert annyira nem, jó is a telefonozás, meg hogy ha megint eladod a lelked egy nagyvállalatnak. De jobb is mint a semmi. Szóval ez most abszolúte nem metafórikus fájdalom. Tényleg szúr a szívemnél, de rohadtul, a fene egye meg...

Világvége

*Sosi*

melearth.jpg

Este akkor aludtunk el, amikor elkezdett esni.

Éjjel egyszerre riadtunk fel úgy h mindketten felültünk, mindent elöntött az az erős morajlás amire szinte visszapattog az ember füle és már éreztem is hogy a szívem majd kiszakad a helyéről és a szemem előtt vibrált minden és tudom, tudom... de tényleg azt hittem, azt hogy vége van. A világnak. A mellkasom úgy összeszorult hogy csoda hogy mégis meg tudtam szólalni, persze egyből Timhez bújtam, aki próbált nyugtatgatni hogy nincs semmi baj, nem fogunk meghalni. De én nem tudtam mást látni a lecsukott szemhéjam előtt mint ahogy becsapódik a Földbe egy másik bolygó... Az volt bennem hogy akkor most ez olyan lesz mint a Melancolia-ban az a pillanat, már tucatszor megnéztem ezt a pillanatát a filmnek, valószínűleg pont azért nyűgöz le amiért képes vagyok egy egyszerű vihar miatt azt hinni hogy itt a világvége. Meséltem hogy régebben sokszor ébredtem arra hogy most meghalok? Felébredtem, a szívem összeszorult, csillagokat láttam szinte a szemem előtt és alig tudtam nem felsikítani annyira féltem, mert tényleg olyan volt, valahogy az agyam tudta és azt mondta nekem hogy most meg fogok halni...volt hogy fél perc is volt, mire elmúlt az érzés. Ez is hasonló volt, de valahogy mégis elemibb. Ahogy a sötétben ott feküdtem Ted mellett és azt hittem hogy ez lesz vele az utolsó pillanatom, kibírhatatlannak tűnt. 

Remélem hamar elfelejtem, mert pénteken és szombaton Tim nem lesz itthon ( tanyabuli ) és nagyon nem szeretnék egy ilyen epizódra egyedül ébredni... Lehet megnézem a Dina vagyok-ot, hátha az segít. ( Ha gyengének érzem magam, mindig megnézek egy erős nőről szóló filmet, az megnyugtat, igaz, ez a nő pont hogy őrült is...)

SHIT

*Sosi*

9ccff4477fde2a3aa18fdc6cc3940571edb51aed_m_1345670336.jpg_480x480

Wecandoit!

*Sosi*


we cab do it.jpg

Munkát kaptam. Csak 5 hónap és 21 nap kellett, azaz 174 nap, azaz 4176 óra hossza, amit munka nélkül, a rohadt unalomban töltöttem. 

Telefonos. Határozott idejű, előre vetített túlóra és hétvégi műszak, 6 hónapig nincs cafatéria, 3 hónap próbaidő, 2 hét oktatás. Kevés fizu. Viszont a csapat fele a volt munkatársam ;) Öröm az ürömben hogy máris jó köztünk a hangulat. Örülök én ám, csak át ne basszanak megint, az RTL-hez nem mentem el a meghallgatásra, mit nekem a...nem tudom mi, amiben nem tudom milyen szerepet kaptam volna.

Holnaptól nekem is van miért felkelnem, hhűűűhaaa...

Mintha megszakadna valami...

*Sosi*

lány a kádban2.jpgMintha belülről sav marna, mintha hányni akarnék, de nem a gyomorból, hanem valahonnan belülről valami testüregből, rázza a testem és csak úgy ömlik ki  belőlem a könny és nem kapok levegőt, mintha egy nagy csomó lenne a szívem és nem akarna tovább verni, mintha a levegő fekete szurok lenne amit nem lehet lenyelni csak megfulladni tőle, elönti az agyam a vér és lüktet és valahol eközben magamban széthasadok, nem roppanok, hasadok, mint akit szakítanak, azok a borzalmas reccsenő hangok dobolnak a fülemben és ilyenkor minden megszűnik...a szeretet, a múlt, minden kötődés, minden emlék, leszűkül a világ egyetlen apró akarattá: meghalni. Végigpörög bennem az összes elérhető lehetőség, hogyan ölhetem meg magam most azonnal, mert ezzel az érzéssel ami marokra fog és megfolyt lehetetlen perceknél tovább együtt élni, képtelenség...és mégis, egy egy ilyen roham 3-5 percig is eltart és ezalatt tényleg szinte fojtogat a zokogás. Ezért is gyönyörű a magyar nyelv, hány meg hány szavunk van a sírásra? Az ember elpityeredhet ha megijed, sírdogálhat egy kisebb sírhat egy nagyobb dolog miatt, de zokogni maga a fekete gyász. Zokogni akkor zokogunk, ha meghal valaki vagy elveszítünk valakit akit szeretünk, vagy elmegy, a zokogás fekete, magányos özvegy nő egy temetőben a férje sírjánál, vagy egy anya aki elveszti a gyermekét, a zokogás az egy mély, sötét, kínokkal teli sötét lyuk, ami kilátástalan, maga a semmi szívja be az ember lelkét. Gyűlölet, általában még ennek a mellékíze van az ember szájában, ami szinte szétkaparja a mellkast...

Nincs mit tenni, le kell gyúrni a hányingert, rá kell gyújtani, enni úgy se fog az ember egy ideig, megölni magát nem ajánlatos, várni kell míg az izmokat is görcsberántó névtelen szörnyűség elengedi az embert teljesen... Órák kérdése...

Zűrzavar van, zivatar nincs

*Sosi*

férfiak a falnál.jpg

Van az amikor az ember életében több férfi van. Az enyémben mindig több van mint kellene...

Mostanában mintha hiába próbálnék megszabadulni tőlük, csak visszakúsznak az életembe. 2 hete kidobtam az Abrahamtól kapott Jobforacowboy-os pólót, mert Tedet rohadtul idegesítette h felvettem ( miután szanaszét vagdostam és akkora lyukak voltak rajta mint az Everest, eléggé szerettem felvenni itthonra ebben a rohadt melegben), most ezt azzal bosszulhatta meg hogy vele álmodtam és nem árulok el nagy titkot hogy nyilván a pasim volt és nyilván nem szeretett és már megint ment valahova a barátaival ( csak úgy mint az életben ) én meg megint egy másik pasival csókolóztam ( csak hogy megint úgy érezhessem hogy én vagyok a hibás ). Jah, persze a kapcsolatunk alatt ilyen nem történt a részemről. Aztán a minap vígan mosogattam a fahéjas fánkok sütése közben amikor azt vettem észre hogy a mosogató alján valami nagy barna darabos izé van, amit sehogy se értettem, míg nem felemeltem az összes tányért és nini, az Aidentől kapott agyag hamutál volt, amit Erdélyből hozott nekem, rommá törve - kiderült, árt neki a víz... Tudom hogy amúgy sem kellett volna kétségbe esnem, de én én vagyok, szóval amikor egy normális felnőtthöz mérten valóban nem estem kétségbe elgondolkoztam, aztán eszembe jutott hogy szerintem ennél unromantikusabb ajándékot nem is hozhatott volna, szóval szarom le, kell a fasznak a hülye hamutála. Amúgy is, ideje túl lépni az Aidennel történteken, sose fog bocsánatot kérni, sose beszélünk, és akkor?

A múltkor Gyuri is írt Norvégiából, nah ő mindig úgy beszél velem, hogy olyan mint a Galaxis útikalauz stopposokban a  Pángalaktikus Gégepukkasztó ital:" olyan mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek". Nah ilyen ő is, nagyon édesen mindig a lelkembe gázol és  hülyekiscsitrinek néz és ez már így lesz míg a fene fenét eszik, én meg mindig reménykedek hogy majd másképp lesz.

Aztán volt régen egy nagy plátói szerelmem, néptáncot tanított a srác, 30 körüli, szakállas, ugyan szőke és kék szemű, ami nem az esetem, valamint alacsony is de Gyuri is az volt, ám ahogy táncol az mindent visz ( mindkettőjüknél). Szóval úgy esett hogy láttam az új fényképeit a fészbúkon, naná hogy nagyon megváltozott, a tatás ruhák után, rohadt elegáns kigombolt ingben és atomférfias cipőben meg farmerban volt rajta...leesett az állam. Talán tetszikeltem egy képét, aztán felvett ismerősnek és írt nekem, én visszaírtam, 2-3 levélváltás után amiben biztosítottam hogy igen, ő jobban teszi ha más városba megy ha már egyedülálló és megteheti hogy oda megy ahova akar ( munka miatt ), én még kitalálom ésatöbbi, nem írt. Gondoltam, biztos megint túlzásba estem, hiszen ő is olyan, akit mindig meg akartam győzni arról hogy a bolodériám ellenére már felnőttem, de persze nem sikerült. Ezért mivel anno a buzgó boltbeli látogatásaim és a néptáncóráira járás nem hozott eredményt, fél év után így ismertem meg Gyurit. Hát nyilván letettem róla, sose szeretek sok energiát feleslegesen egy felém érdektelen személy szeretetébe ölni (sic!). 

Na a lényeg hogy nem írt, én meg még nem szakítottam Teddel, mindazok ellenére ahogy mostanában a dolgok álltak, erre ma ír, találkozzunk mert olyan régen volt...Jaj, anyám, mér?... Nem mintha a tegnapi nagy szerelmes hangulatomat szokásához híven Ted nem törte volna le az este kemény munkával. Mert nyilván igen, mint akit zavar ha szeretik. Csak összeveszett velem mindenen meg persze le is ordította a fejem este. Mi a faszt csinálok már megint?

Hol van már az ösztön...

*Sosi*

 

Azt mondják, még működik a tudatalatti, az évszázados ösztönök, genetikusan alkalmas párt keresünk egészséges utódok létrehozására, agyunkkal olyan jeleket is fogunk, amiket ésszel nem is érzékelünk, érezzük a másik illatában a hormonokat amik biológiai infókat hordoznak, hasonlókat vonzunk, pszichológiailag a szüleink mintáit hordozókat vesszük észre, vagy pont nem, rengeteg biológiai fegyverrel rendelkezünk hogy megtaláljuk az "igazit", akkor mindent az érzelmeink, a tudatos értelmünk ront el? Miért van az hogy alárendeljük magunkat, megalázkodunk, meghunyászkodunk, szeretünk, csodálunk, imádunk a végsőkig, hol van ilyenkor a racionális biológia, hol van ilyenkor a haszonelvűség? Miért adunk többet mint amit kapunk és miért reméljük hogy majd egyszer csak fordul a kocka? Miért ilyen szilárd és kemény a nő még akkor is ha tudja hogy egy kapcsolat elevenen faja fel? Miért lehet szeretni a férfit a végletekig? Hogy nem lehet valakinek a hangja, az illata, a bőre, a mosolya nélkül élni, mitől lesz páratlan és egyedi, különleges és egyetlen? Miért és hogyan lehet ezernyi megtépázó vita és csalódás után szinte biztosan érezni hogy ennek az embernek lesz az ember a felesége? Hol és hogyan dőlnek ez ezek egy nőben? Miért és hogyan húzzuk azokat a határokat amiket ha átlép a másik még mindig képesek vagyunk megbocsájtani?

Nem állítom, nő és férfi egyként képes az önsors rontásra, de van valami a nőkben, valami zavar, valami őrület, a nem hétköznapi értelemben, valami félelmetes hajlam a magasztos pusztulásra. Mintha lenne egyfajta büszkeség, makacsság, mintha az értelmetlen viselkedésnek lenne még olyan rétege amit senki se lát.

Csak egyszer tapasztalja meg az ember a mindent legyőző ragaszkodást valakihez, aki közel sincs az elfogadhatóhoz és akkor mikor szereti, találjon valami racionális magyarázatot az érzéseire és tetteire.

Heppi volt a Holidéj

*Sosi*

 

b0be9e1f9a9faf217e6d3f299cd4f7fd09d77f33_m.jpg

nagy veszekedés után hepi end : pipa, dúlaszerelem-imádlakörökké: pipa,

szar az élet delegalább van kit szeretni: pipa, szaromlehogynincsmunkám: pipa,

hiszekbennehogymindenjólesz: pipa

csípnek a ványadék szúnyogok, h rohadnának meg, tagadhatatlanul nyár van...

 

A faszba már!

*Sosi*

 A legnyomasztóbb érzés amikor nem akarsz mást és tényleg bármit megtennél érte h igazán szeressenek. Ez az érzés inkább már ösztön, olyan mint az emberi vér vagy a levegő, elengedhetetlen a létezéshez. A legkétségbeejtőbb amikor úgy érzed h mindent megteszel érte, mégse kapod meg. Minden adott, de mintha nem is léteznél. Mintha ott se lennél. A legkeserűbb pedig az a tudat h ha tényleg nem lennél ott akkor már hiányoznál. De ott vagy és ezért értéktelen vagy, semmi. A hiányod tesz fontossá, a hiányod mutatja h valaha léteztél, hogy betöltöttél egy Űrt, mihelyst nem voltál, hiányoztál, de míg ott voltál senki észre se vett. Ilyen vagyok én is. Mikor ott vagyok, mindenki evidensnek vesz, mindenki elvár, megtűr, használ, megfeleltet, megmérettet, irányít,  stb. ...De amint nem vagyok ott, mintha viszketni kezdene a kis hely, amiben addig léteztem és kiderül, hogy ott kellene lennem, mert a dolgok nem olyan jók h ha nem vagyok ott. 

 

Mi baja van mindenkinek, hogy a szájába kell rágni ezt, miért csukja be a szemét meg a fülét mindenki, miért nem lehet figyelni, miért kell az emberrel így bánni, én komolyan nem értem. Miért kell mindig otthagynom mindig mindenkit h megértse hogy nem vagyok EVIDENS! Egy van belőlem, rohadtul pótolhatatlan, rohadtul nem elhanyagolható, nem lecserélhető, nem lehet behelyettesíteni. Csessze meg mindenki akinek van képe szarul bánni velem, elegem van ebből. A faszom kivan...

Miszter Halál

*Sosi*

 Régen nagyon féltem a haláltól. Ha arra kellett gondolnom h egyszer én is meghalok, úgy kezdett el dobogni a szívem mint egy ütvefúró és úgy éreztem elfogy körülöttem a levegő. Zavart hogy nem értem miért vagyunk itt, ha aztán meg kell halnunk, zavart a sok meghalt és " eltűnt " ember. A saját halálomtól féltem mindig is a legjobban. Persze félek a tesóim halálától is, nem szeretném ha előttem halnának meg. Vagy az Anyukámétól, az ő létezése az egyetlen biztos pont az életemben. De kétség kívül a saját halálomtól féltem a legjobban.

Most azonban azt gondolom hogy ki az a hülye aki örökké akar élni? De most komolyan? Kinek kell ez? Kinek kellenek az örökös párkapcsolati problémák, kinek a kell a sok munka, vagy a munka keresése, elvesztésétől való félelem, kinek kell a sok kúrva csekk, meg azt befizetni, adót bevallani, aztán gyereket nevelni, aggódni egész életén át érte, aztán meg folyton betegnek lenni meg tehetetlennek. Pont jól van ez kitalálva. Mire megöregszünk, szerintem megunjuk. Szerethetünk élni öregen is, de 70-80 év ebből bőven elég. És mi van azokkal hamarabb halnak meg? Mostanában elkezdtem úgy tekinteni a halálra, mint egy olyan állapotra, ahol többé tényleg nem fog fájni semmi, se a hátam, se a fejem, se semmi, nem leszek többet ideges, mérges, dühös, feldúlt, nem fogok félni nem fogok szenvedni és nem fogok sírni, soha többet. Nem leszek szomorú. Talán boldog se, se felszabadult, se vidám. Ki tudja. Talán a nyugalom állapota lesz. A nyugodtság valóban nem azonos a semmivel, de majdnem. Csak annyi a különbség, hogy ha nyugodt vagy még élsz és tudsz gondolkodni. Nem tudom. Valamiért már nem félek a haláltól. Attól se félek mi lesz utána. Attól meg mégannyira se hogy ha nem lesz semmi utána. Akkor nem lesz semmi. Az sem zavar ha nem tudok meg semmit, nem leszek okosabb hogy miért volt az élet és volt-e egyáltalán bármi célja. Volt-e értelme. Akkor nem tudom meg. Nem is biztos hogy érdemesnek tartom magam rá hogy megtudjam. 

Persze, örülök hogy megszülettem. Örülök hogy felnőhettem. Örülök hogy van családom, hogy értelmes (?) ember lettem. Örülnék ha lehetnék szülő. Ezt még mindenképpen szeretném " kipróbálni". Remélem lesz rá lehetőségem. 

Az egyik leghálásabb az életemben az állandó álmodás miatt vagyok, mára tényleg szórakoztató, estéről estére! Elmúlt éjjeleim tanulsága szerint Leonárdó Dikáprió nagyon jól csókol a zuhany alatt, szigorúan ruházatban, hogy Anyám ha meghal se hal meg, de az apokalipszist vele túlélnénk és mellette lennék. Ezen meg se lepődöm. Tim szerint álmodhatnék valami " hasznosat ", olyan sztorit amit el lehet adni vagy ilyesmi. Mondja ezt ő aki a múltkor kitalált egy kúrva jó sorozatot álmában de amikor felébredt elfelejtette...

Mosógép

*Sosi*

Elfelejtem mindig, hogy benn van a mosás, ott marad órákig és az nem jó, Anyukám mindig kényesen ügyelt erre, hogy azonnal kivegye, mert hogy bepenészednek a ruhák. Persze Neki ez nem gond, szerinte éjszakára is ott maradhat, de szerintem nincs tisztában a világgal teljesen. Nyilvános helyen – főleg üzletben- nem tud normálisan megszólalni, nem tud beszélni, mint aki zavarban van, ökög-makog és kicsit remeg a keze, meg ide-oda járnak a szemei. Annyira felidegesít mindig hogy inkább én beszélek helyette, szavába vágok és befejezem helyette. Máshol egész másmilyen, gyakran mintha vasból lenne rajta egy pácél, szilárd és megközelíthetetlen. Legközelebb megkérem, hogy dugjon meg a mosógépen.

Benedict

*Sosi*

Kikísértem az előszobába, ahol szemben az üveges ajtó mellett állt egy cipős szekrény a fal tövében, előtte nekitolva pedig egy kicsit már lerobbant keskeny kanapéágy. Közel álltam hozzá, a kezem majdnem odaért az övéhez, vakító fehér bőre úgy vonzott hogy alig bírtam megálljt parancsolni, kék szeme hideget sugárzott, tartózkodást és egy kis félénkséget, magas vékony teste meghajolni volt kénytelen ezek a szűk kis helyen, világos vörös haja lángolt csak szinte ebben a szürke térben. Nem akartam még hogy elmenjen, ezért a cipős szekrényhez siettem , rátérdeltem a kanapéra és onnan  a szekrény tetején szétszórt elemeket kezdtem lázasan szedegetni.

- Ezeket vidd el.

Adni akartam neki valamit, ha magamat nem tudom s nem lehet, de ő azonnal mellém térdelt a kanapéra és ő is úgy nyúlt az elemekért mintha múlna ezen bármi is vagy mintha értékes lenne, mígnem egy óvatlan pillanatban pár centire az arcomtól felém fordította a fejét és  az a húsba maró érzés majd megfullasztott hogy meg akarom csókolni, szinte könnybe lábadt a szemem. Hirtelen fogta meg a derekam, szinte észre se vettem és már alatta feküdtem, olyan közelről nézett az arcomra fölém tornyosulva hogy lehetetlennek tűnt ellenállni. Széttárt lábaim közt térdelt, kezeivel a fejem mellett támaszkodott és csak arra tudtam gondolni, hogy egyetlen mozdulattal magamra húzom és minden porcikáját érezni fogom s az enyém lesz, megkóstolhatom a bőrét, a szinte fehér száját, úgy vártam és lihegtem mint egy anyagra váró drogfüggő, aki előtt épp elkészítik az adagot, a számban éreztem az ízét. Ezután a  felismerés, hogy nekem már van valakim, hogy tartozom valakihez és tartozom neki hűséggel úgy vágott belém hogy minden porcikám belesajdult és mégsem tudtam megállni, nem számított a becsület se a hűség, nem számított semmi csak hogy akartam, mindennél jobban és ezért hagytam hogy megcsókoljon, akartam hogy megcsókoljon, meg akartam semmisülni az érzésben, csak az övé lenni és elfelejteni minden mást. Olyan íze volt mint a méz, úgy kúszott  fel az agyamba mint egy kés és szétrobbant bennem minden, mintha meghaltam volna.

A be nem tartott szabályokról

*Sosi*

Szóval van egy csomó szabály, amit az ember vagy saját élettapasztalata miatt alakít ki, vagy amit másoktól tanult. Én például nem hittem Anyámnak hogy a vasaló az kúrva forró, de amikor hozzányomtam az ujjam, egyből kiderült. Ezek után azért vigyáztam a sütős dolgokkal de azt simán elhittem Anyunak hogy az idegenekben nem szabad bízni, ezért nem álltam szóba idegenekkel, nem mentem velük sehova soha stb. Szóval az életben gyerekkorunktól kezdve megtanulunk egy csomó ilyen hasznos dolgot.

Nadeh aztán jön az igazi kemény dió. A párkapcsolatok. Nekem vannak bizonyos nagyon jól bevált szabályaim amit mindig fennen hangoztatok és javaslom másoknak is hogy legyen hasznos szabályaik maguknak, jó sok szartól meg lehet kímélni magad. Nekem ilyenek vannak mint a Kivel nem járok: nős pasival, fiatalabb pasival, barátnős pasival, olyan pasival akiről lerí h a volt csajába szerelmes, aki nagyon népszerű vagy nagyon sikeres ( nem azért mert zavar, hanem mert akkor valószínűleg sok nőt vonz, amitől idegbajt lehet kapni ), olyat aki valamit szenvedélyesen szeret és szinte a rabja pl.: zene, sport stb. ( valakinek ez nem gond, nekem azért igen, mert van egy pont, amit túl szeretem azt érezni- még ha ez egy kicsit illúzió is - h én vagyok az élete közepe ), olyannal akinek életeleme a bulizás ( én egy kicsit otthonülős, kettesbenlevős típus vagyok ), aki egyke ( ezt most ha ne fejtsem ki ) és az ARANYSZABÁLY: soha de soha de tényleg soha nem járj munkatárssal. Mivel 3 évig dolgoztam egy olyan mutlicégnél ahol kb. 150 ember dolgozik egy légtérben ugyan folyamatos fluktuációban de azért mégis, pontosan láttam h mit okozott az egyesek egymásba gabalyodása. Egy nagy kalap szart, de  vastagon. Szóval nem nem, munkahelyi kapcsolatot ne, ahogy a 2. számú ARANYSZABÁLY: semmi távkapcsolat. Én egy olyan csaj vagyok, aki ha szeret valakit, imád vele lenni - a lehető legtöbb időt. Engem totál lehervaszt a várakozás és a távolság. Semmi értelme ilyenbe kezdeni. A netes kapcsolatokról nem is beszélve. Utoljára 16 évesen ismerkedtem a neten, 2 olyan randi után, ahol a megjelent pasi tök nem úgy nézett ki mint a képeken amiket küldött magáról már kezdtem sejteni h itt  valami gáz van, végül asszem az a " kapcsolatom" tette be a kaput, ahol nem is úgy nézett ki a srác és még távkapcsolat is volt. Akkor éreztem, én ezt soha többet.

Ha már a kezdeti buktatókon túljutott az ember és van pár olyan dolog amit bevállal a másikkal kapcsolatban - én például rendre szívatom magam a sérült, kicsit magukba fordulós olykor egész szemét és bunkó pasikkal akik néha még művészek is/zenész a legtöbb, de most egy grafikussal járok /, akkor jönnek a kapcsolaton belüli szabályok. Vannak az univerzálisak: nem csalja meg az ember a másikat, meg vannak amiket az ember hoz magának, azért h elkerülje a konfliktusokat: pl.: leszokok valamilyen rossz szokásomról ha az a másikat nagyon zavarja. Nah igazából az egész poszt arra megy ki, hogy van egy szabályom, amit ha megszegek, amit tényleg esküszöm rohadt kevésszer szegek meg, de ha igen akkor mindig kiderül h megszívattam magam, mert kiderül valami olyasmi aminek tudása nélkül boldogabb lehettem volna. Szóval a szabály: soha ne kutakodj a másik netes cuccaiban ( Fabebook, e-mail és h milyen oldalakat látogatott ) se a telefonjában ( híváslista, sms-ek stb. ). Szerintem ez egy hülyeség, tényleg, azért van mert nem bízik az ember magában h elég jó lehet a másiknak se abban nem bízik h a másik nem hazudik, szóval az egész alapja egy bazi nagy bizalmatlanság halmaz. Én nagyon ritkán szegem meg ezt a szabályt, mert igazából nem jöhetsz ki jól belőle. Legtöbbször ugyanis az ember talál valamit, ami nem tetszik neki és akkor jön a BUMM. Ott van, látod, de nem mondhatod el, hiszen honnan tudhatnád te ezt, de tudod és megváltozik a viselkedésed és a gondolkozásod, ha csak el nem tudod felejteni. Ezért bántam meg h egyszer belenéztem a volt pasim telefonjába, mert ott volt egy SMS amit ő küldött a volt barátnőjének és kicsit félreérthető volt. Nem sose mondtam meg neki és nem kérdeztem rá, ő a mai napig azt állítja h nem csalt meg, hogy elhiszem-e? Nem tudom h hazudott-e vagy nem, de most már tök mindegy.

Szóval ezt érdemes az embernek átgondolni, mielőtt  valami hülyeséget csinál. De úgy sem fogja, biztos vagyok benne.

Munkanélküli krónikáim-N.1.

*Sosi*

Hát kiderült h van új a nap alatt!!! Múlt héten hétfőn a közvetlen főnököm a munka vége előtt behívott, megjátszotta  h mennyire meg van rendülve és átadta a felmondó levelemet. Ennyi, banyek, ki lettem rúgva! Hogy hogy érzem magam??? SZUPERÜL! Mocskosul rühelltem a főnökeim meg az irreveláns elvárásaikat, amiktől csak elveszítettem minden önbizalmam, ami megnyomorította a magánéletem is, depressziós lettem és még annyi minden nagyon rossz lett a hülye munka miatt, hogy tényleg az első sokk után egyszerűen megkönnyebbülést éreztem. Szerencsés helyzetben vagyok, mert egy munkaerő szolgálatóval vagyok szerződésben, szóval azon kívül hogy most megkapom a fizumat, még márciusban a felmondásomat töltöm, azaz egy hónapig nem dolgozom és mégis kapok tőlük fizetést, valamint próbálnak nekem keresni munkát, a másik jó hír, hogy  munkanélkülit is kaphatok, mert megvan az egy év folyamatos munkaviszonyom, szóval még legalább 4 hónapig nem halok éhen, addig meg majd csak kialakulnak a dolgok, de egyszerűen fantasztikusan érzem magam. Az a nap mint nap lenyelt feszültség mennyiség az elmúlt egy évben már egészségügyi gondokat is okozott, pl.: a rejtélyes szúró gyomorfájdalom ami napokig folyamatosan tartott és amikor még a gyomortükrözés se mutatott semmit, akkor rá kellett jönnöm, hogy ennek bizony semmi köze semmilyen betegséghez, egyszerűen csak ahhoz hogy "felfordult" a gyomrom a munkától,sajnos szó szerint!

Szóval még csak most kezdődik a nagy " szabadság " :) Szerda volt az uccsó nap, leadtam a kártyám, stb. akkor megkönnyeztem egy kicsit a búcsút mert érzékenyen hat rám, ha emberek ölelgetnek és búcsúzkodnak tőlem. De azóta...valami fantasztikusan vagyok! Szóval fejet fel, irány előre, egy jobb élet felé! :)

Na az van...

*Sosi*

 hogy tudom el lettek itt a dolgok hanyagolva, de én is hanyagolom magam, szóval ne legyen már sértődés, mert azt nem venném a szívemre.

Dolgozom, köszi igen, még mindig rühellem, de belefér, igen, még mindig szeretem a Tim-et, ennek több oka is van, de most ne menjünk bele, de állatira keveset vagyunk együtt mert most kezdte a kresszt és heti két nap este 8 körül ér haza, én meg megint próbálok, meg előadásozok meg d.u. dolgozom, amit nagyonnagyonnagyon rühellek, a fenébe is, de ez nem kívánságműsor....(kár hogy mégis annak van beállítva).

Mindemellett megállapítottam hogy tök nagy szemétség, hogy ha fogyózol, akkor nem múlik ez az éhség, tényleg, azt hiszed majd idővel összeszűkül a gyomrod vagy mi, de lehet az enyémmel van a baj, reggel agyilag szétmegyek annyira szeretnék valamit enni, de semmi péksüti, semmi kenyér meg ilyenek, szóval én nem hiszek a diétákban, amikben mások mondják meg mit ehetek és mit nem, azt nem tudom betartani, de ha arról van szó hogy magamat kell sanyargatni, szeretem én megmondani hogy hogy, amúgy tudatos fogyókúrázó vagyok, szóval már most van hatása, ha meg érdekel miért csinálom, azért amiért érdemes, például hogy szekszi legyek és a barátom is annak lásson. Tutira megéri, ha már voltam annyira hülye hogy elfelejtettem hogy nem ehetek akármit két pofára, meg is érdemlem hogy így jártam, mármint hogy meghíztam és most fogyózok. 

Meg növesztem a hajam, csak úgy hogy hosszabb legyen, meg frufut akarok, meg ilyen hülyeségekkel foglalom le magam hogy ne csavarodjak be. Nagyon mehetnékem van már ebből a városból, csak azt sajnálom, hogy ha elmegyek, akkor abba kell hagynom az imprózást, amiről nem is hiszem hogy már meséltem. Szóval igen, játszok egy improvizációs előadásokkal fellépő csapatban amit nagyon élvezek! Tegnap is volt előadásunk, amiben volt két plussz pont: egy csaj előadás előtt megkérdezte hogy hol vágatom a hajam, mert a már a múltkori előadáson is látott és hogy tetszett neki, meg hogy interjút csináltak velem is és wáó, a gimiben a suliújságban volt utoljára nyomtatott megjelenésem... Szóval klassz és nem szívesen hagynám ott, nem a hírnév miatt amire szert tettünk hogy sokat ismernek meg szeretnek minket, hanem mert imádom őket, annyira jó fej srácok.

Nemsokára itt a szülinapom is, jövőhéten, remélem hogy bár sokat dolgozok és próbálok, legalább meg tudom ünnepelni. Szóval nincs életem, se időm, a gondolataim ha vannak is, általában depresszívek, fél éve keresek másik munkát de eddig összvissz 3 interjún voltam... A helyesírási hibákért meg bocs, lusta voltam betenni a word-be, nem szeretem. De legalább a hóval nincs különösebb bajom és ezért nem zavar az az uszkve 40 centi hó amit fel se takarítottak és alig lehet közlekedni, mert ha még ettől is felmenne bennem a pumpa, biztos felrobbannék. De nem, vettem tuti gumicsizma-hótaposót, frankón szelem vele a havat, szóval ez így rendben van. A fűtésszámla valószínűleg nem lesz, de arra meg nem gondolok, tudatosan nem hergelem magam.

Mostanában

*Sosi*

 Mostanában figyeltem meg, hogy jellemzően amikor összeveszünk Timmel, akkor álmodok olyanokat, hogy mással csókolózok, más iránt is vágyat érzek, stb. Ez általában úgy megy, hogy van egy pasi -> nagyon vágyon rá -> esetleg csókolózunk vagy ilyesmi ( szexelni ugyan szoktam álmomban, de azt csak Timmel ) ->  aztán persze bűntudatom van.  Ezt már megszoktam, ilyen sokszor volt akkor is mikor még Abrahammal jártam. Csak most annyival rosszabb a helyzet, hogy míg Timmel jártam ez igazából is megtörtént. Ezért talán 2x olyan nagy hatással van rám, ha ilyet álmodok. Most azonban érdekes egész más volt. Megint elmentem egy randira, úgy hogy tudtam, hogy Timmel vagyok, nem is annyira tetszett a srác csak valahogy beszippantott az egész és amikor odabújtam a nyakához ahogy Timnek is szoktam, totál megdöbbentem hogy mennyire más, nem olyan az illata mint neki és nem olyan a bőre és ajkaimon nem érzem az ízét. Elhajoltam és nem tudom miért voltan annyira megdöbbenve rajta álmomban hogy nem olyan mint a Tim, mivel nem is volt az, de totál felháborodtam ezen és felálltam és elfutottam.  Vicces kis agyam van amúgy. De tetszett hogy az álombeli énemnek ilyen dolgok eszébe jutottak. Nem mindig ilyen okos…

Mostanában úgy voltam hogy magamon kívül voltam leginkább és mivel bekattantam, teljesen kiakasztottam Timet. Kb. úgy voltam hogy  ha ez nem múlik el kurva gyorsan akkor megyek vissza a pszichiátriára és kérem azt a rohadt gyógyszert, engem nem érdekel, csak ne kelljen megint becsavarodnom ha lehet. De úgy néz ki,  szerencsére csak a rohadt hormonok voltak, hurrá, örüljünk hogy vége van. Egy időre…

A múltkor írtam hogy mennyire rossz volt a One Day, hát találtam egy tökéletes szerelmes filmet, ami tökéletes volt, szórakoztató, szomorú és pont annyi őrültség volt benne, mindkettőnknek nagyon tetszett szóval nem a tipikus Hollywood-i gejről van szó: Begginers-Kezdők. Ewan McRregor-t is régen láttam már értelmes szerepben, mert szerintem a Szellemíró forgatókönyvét a kukába kellett volna dobina, bár a story egész jó az igaz, akkor meg a rendezőt zavartam volna haza, nagy mindegy, a lényeg hogy végre fellélegeztem és nyugtáztam hogy még mindig jó színész ha megfelelő filmben és szerepben van, a partnernőjét meg nem ismertem eddig de tökéletes passzol.

Lana Del Ray-ről ( énekesnő ) pedig a Mtv-n is csak a felszínt karcolgatják, jó az új klipje és a szám is jól megválasztott, de a discográfiája  meghallgatása után jobb lett a véleményem róla mint gondoltam volna, megszerettem, de nem az a legerősebb száma amit a Tv-ben nyomatnak, hál’istennek mert így nagyon pozitív csalódás volt, napok óta azt hallgatom vagy dúdolom. Kicsit kenterbe verte Adélt, pedig őt is nagyon megszerettem, csak mivel nem olyan szomorú így nem akarok eret vágni ha hallgatom.

Jah és elepedek egy jó könyvért, egy igazán jó könyvért….

Pfff és még egy kis pffffffffff

*Sosi*

Azon gondolkodtam hogy miért nem tudom abbahagyni magamról az írást, aztán rájöttem hogy gondolom azért, mert nem tudom feldolgozni, hogy olyan vagyok amilyen. Tragikus.

Mint azt tudni hogy milyen hülye vagyok meg van egy csomó hülye szokásom, de tényleg sok, Tim tegnap felvilágosított, hát elszörnyedtem magamon. Mert milyen ember az, aki nyitva hagyja a szekrényajtókat, szereti széthagyni a reggeli kávézás után a bögréket a lakásban, utál telefonálni, főleg ha neki kell hívnia, elolvassa az utolsó sort a könyvben mielőtt elkezdi olvasni, gyűlöl reggel beszélni amikor trolizik a munkába és meg tudna ölni mindenkit aki hozzászól, mindig máshogy kívánja szexet, nem tudja meginni a kávét tej nélkül, nem szeret golyóstollal írni ha csak nem vastagon fog, egész nap kivan akadva ha elfelejtett fülbevalót venni mert meztelennek érzi magát, passzolnia kell a körömlakkjának a ruhájához ezért képes naponta körmöt festeni, meg szeret flörtölni a jó pasikkal  még akkor is ha barátja van és szereti , mert ez valami hülye ösztön, mintha pasi lenne női testben a hülye vadászösztön vagy mi, amúgy meg gyerek, aki teljesen kiakad ha a dolgok nem úgy mennek ahogy ő akarja, meg sose tudja hogy mit akar, csak folyton menne, folyton van valami hiánya. Érthetetlen milyen olyan földi lény, aki szeretet táplál ezután az önző, őrült, magának való, olykor szinte zsarnok és álnok lény iránt, aki én vagyok. Jah, amúgy nem utálom magam. Csak az olyan dolgokat, hogy rengeteget álmodok, nagyon hosszakat, részletesek és sokszor félelmetesek és rémítőek, vagy hogy akár 3x is felébredhetek és visszaalhatok akkor is folytatódik egy rossz álom ami kibírhatatlan. Az élet értelmetlenségén meg ilyen hülyeségeken meg most ígérem hogy nem kezdek el rinyálni. Csak azt kívánom néha hogy vagy legyek hülyébb hogy ne érdekeljen a dolog vagy okosabb hogy megértsem. Vagy valami ilyesmi. Tudom hogy szednem kéne a gyógyszerem, mert amikor azt szedtem akkor minden olyan nyilvánvaló és egyértelműen egyszerűbb volt. Persze, amúgy egy kicsit megint az agyamra ment ez az egész, meg hogy amúgy is utálom a munkám és ebben a rohadék városban nem lehet másik munkát találni, de most még a fizetésemet is levették, csak 25 000-el keresek kevesebbet ,annyira szupi, ezért az rohadványért hogy minden nap emberek aláznak meg ilyenek, ne is menjünk bele egyenlőre. Agyrém az egész. Csak próbálok nem gondolni rá és nem idegesíteni rajta magam. Vannak azért jó dolgok. Ha én is meg az élet ily ilyen defektes, akkor összeillünk elvileg, nem?

süti beállítások módosítása