Régen nagyon féltem a haláltól. Ha arra kellett gondolnom h egyszer én is meghalok, úgy kezdett el dobogni a szívem mint egy ütvefúró és úgy éreztem elfogy körülöttem a levegő. Zavart hogy nem értem miért vagyunk itt, ha aztán meg kell halnunk, zavart a sok meghalt és " eltűnt " ember. A saját halálomtól féltem mindig is a legjobban. Persze félek a tesóim halálától is, nem szeretném ha előttem halnának meg. Vagy az Anyukámétól, az ő létezése az egyetlen biztos pont az életemben. De kétség kívül a saját halálomtól féltem a legjobban.
Most azonban azt gondolom hogy ki az a hülye aki örökké akar élni? De most komolyan? Kinek kell ez? Kinek kellenek az örökös párkapcsolati problémák, kinek a kell a sok munka, vagy a munka keresése, elvesztésétől való félelem, kinek kell a sok kúrva csekk, meg azt befizetni, adót bevallani, aztán gyereket nevelni, aggódni egész életén át érte, aztán meg folyton betegnek lenni meg tehetetlennek. Pont jól van ez kitalálva. Mire megöregszünk, szerintem megunjuk. Szerethetünk élni öregen is, de 70-80 év ebből bőven elég. És mi van azokkal hamarabb halnak meg? Mostanában elkezdtem úgy tekinteni a halálra, mint egy olyan állapotra, ahol többé tényleg nem fog fájni semmi, se a hátam, se a fejem, se semmi, nem leszek többet ideges, mérges, dühös, feldúlt, nem fogok félni nem fogok szenvedni és nem fogok sírni, soha többet. Nem leszek szomorú. Talán boldog se, se felszabadult, se vidám. Ki tudja. Talán a nyugalom állapota lesz. A nyugodtság valóban nem azonos a semmivel, de majdnem. Csak annyi a különbség, hogy ha nyugodt vagy még élsz és tudsz gondolkodni. Nem tudom. Valamiért már nem félek a haláltól. Attól se félek mi lesz utána. Attól meg mégannyira se hogy ha nem lesz semmi utána. Akkor nem lesz semmi. Az sem zavar ha nem tudok meg semmit, nem leszek okosabb hogy miért volt az élet és volt-e egyáltalán bármi célja. Volt-e értelme. Akkor nem tudom meg. Nem is biztos hogy érdemesnek tartom magam rá hogy megtudjam.
Persze, örülök hogy megszülettem. Örülök hogy felnőhettem. Örülök hogy van családom, hogy értelmes (?) ember lettem. Örülnék ha lehetnék szülő. Ezt még mindenképpen szeretném " kipróbálni". Remélem lesz rá lehetőségem.
Az egyik leghálásabb az életemben az állandó álmodás miatt vagyok, mára tényleg szórakoztató, estéről estére! Elmúlt éjjeleim tanulsága szerint Leonárdó Dikáprió nagyon jól csókol a zuhany alatt, szigorúan ruházatban, hogy Anyám ha meghal se hal meg, de az apokalipszist vele túlélnénk és mellette lennék. Ezen meg se lepődöm. Tim szerint álmodhatnék valami " hasznosat ", olyan sztorit amit el lehet adni vagy ilyesmi. Mondja ezt ő aki a múltkor kitalált egy kúrva jó sorozatot álmában de amikor felébredt elfelejtette...
