Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Világvége

*Sosi*

melearth.jpg

Este akkor aludtunk el, amikor elkezdett esni.

Éjjel egyszerre riadtunk fel úgy h mindketten felültünk, mindent elöntött az az erős morajlás amire szinte visszapattog az ember füle és már éreztem is hogy a szívem majd kiszakad a helyéről és a szemem előtt vibrált minden és tudom, tudom... de tényleg azt hittem, azt hogy vége van. A világnak. A mellkasom úgy összeszorult hogy csoda hogy mégis meg tudtam szólalni, persze egyből Timhez bújtam, aki próbált nyugtatgatni hogy nincs semmi baj, nem fogunk meghalni. De én nem tudtam mást látni a lecsukott szemhéjam előtt mint ahogy becsapódik a Földbe egy másik bolygó... Az volt bennem hogy akkor most ez olyan lesz mint a Melancolia-ban az a pillanat, már tucatszor megnéztem ezt a pillanatát a filmnek, valószínűleg pont azért nyűgöz le amiért képes vagyok egy egyszerű vihar miatt azt hinni hogy itt a világvége. Meséltem hogy régebben sokszor ébredtem arra hogy most meghalok? Felébredtem, a szívem összeszorult, csillagokat láttam szinte a szemem előtt és alig tudtam nem felsikítani annyira féltem, mert tényleg olyan volt, valahogy az agyam tudta és azt mondta nekem hogy most meg fogok halni...volt hogy fél perc is volt, mire elmúlt az érzés. Ez is hasonló volt, de valahogy mégis elemibb. Ahogy a sötétben ott feküdtem Ted mellett és azt hittem hogy ez lesz vele az utolsó pillanatom, kibírhatatlannak tűnt. 

Remélem hamar elfelejtem, mert pénteken és szombaton Tim nem lesz itthon ( tanyabuli ) és nagyon nem szeretnék egy ilyen epizódra egyedül ébredni... Lehet megnézem a Dina vagyok-ot, hátha az segít. ( Ha gyengének érzem magam, mindig megnézek egy erős nőről szóló filmet, az megnyugtat, igaz, ez a nő pont hogy őrült is...)

A bejegyzés trackback címe:

https://blast.blog.hu/api/trackback/id/tr744736164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása