Napok óta foglalkoztatott egy gondolat:

Milyen erős a tudat hatalma hogy a lelket a testben tartja?

Hogy felkelünk és nem kérdőjelezzük meg kik vagyunk, nem kérdőjelezzük meg a testünk, eleve eredőnek tűnik, megmásíthatatlan és elszakíthatatlan a kötelék. Sose lesz ehhez hasonló az amit a világgal kapcsolatban érzünk. Mi magunk mindig vagyunk, a létünk megszüntethetetlen amíg a testünk van, a tudatunk valamilyen formában létezik. Én ezt mindig csodáltam. Már jóideje nem hiszek a realitásban, elégszer éreztem azt hogy kívülről nézem magam, az életem, a világot és a valóságot és ehhez nem kellett semmilyen tudatmódosítás, jóga, hipnózis vagy bármi.

Sokszor nézem kívülállóként a világot és  magát a létezést is megkérdőjelezem, mindennek a létjogosultságát és valóságát még önön magamat is. Ezek azok a gondolatok, amik végtelenül kétségbe tudnak ejteni, mintha valami olyat feszegetnék önmagamban ami egy olyan titkot rejt ami felfoghatatlan és ezért elkerülhetetlenül elpusztítana. Félelmetes és kétségbeejtő elképzelni egy Földet ami hatalmas, ami kerek, aminek valamilyen massza van a közepén, amit körülvesz egy légkör és az egész lebeg...lebeg az univerzumban ami végtelen...hogy is van ez?

Mi jelentőssége van bárminek amit teszek ha már ezer évvel ezelőtt is tették ezt az emberek. Szeretettek, ettek, ittak, éltek, féltek, harcoltak és megöregedtek, léteztek és meghaltak...én is létezem, de ez semmivé válik, a létezésem kifolyik a kezeim közül a halállal ami után senki sem tudja hogy mi lesz, de ahol most vagyok, már sosem lehetek többet. Nem tudom hogy hol a vége, ahogy azt sem tudom hogy honnan ered, csak azt hogy egy fejlődő valami a lét, ami burjánzik, de minden ami Van, ami Létező, ami ésszel észlelt és szavakkal kimondott, s már maguk ezek a fogalmak is egy felfoghatatlan és feldolgozhatatlan összesség összetevői. 

Sosem gondolkodom ezen sokáig, mert ha megteszem, lassan elkezdek elszakadni a Valóságtól, kiszabadulni annak a tudtai erőnek a hatalma alól ami meggátol minket abban hogy ezeket a dolgokat végiggondoljuk és megkérdőjelezzük és emiatt megőrüljünk és elpusztuljunk. Ami egy nagyon hálás túlélési eszköz, ebben egy pillanatig sem kételkedem. Csak olykor " kilóg a lóláb" hogy ezzel a profán hasonlattal éljek. 

Van a mindennapi életem, az amit az emberek látnak, azok a dolgok amiket leírok ide, de legbelül ezek a gondolatok foglalkoztatnak. Hogy megértsem a Létezést, hogy felfogjam hogy ennek hol és mi a jelentőssége és hogyan teremtődhetett meg. Ha egyáltalán létezik...ha egyáltalán van ennek valami jelentőssége...mert talán semmi, talán egy végtelenített hurok, egy semmiből jövő és semmibe tartó végtelen se nem egyenes, sem görbe, sem nem szerves se nem szervetlen, se térben és időben nem korlátolt, nem deffiniálható, nem értelmezhető, észlelhető és érzékelhető jelenség, amely meg sem született és meg sem szűnik csupán Létezik. Van. 

A gondolat pedig ahogy szokott, testet ölt és szembejön veled, mert amin gondolkodsz, amit akarsz, amit kívánsz, amit elképzelsz, materializálódik. Lásd alant a film, amit ma volt szerencsém látni a moziban.

Akit érdekel ez a téma, az nézze meg a Inception című filmet, amit álom és a gondolat, a tér és az idő fogalmával játszadozik, némileg feltúrbozott, kicsit túlérzelmeskedő, amerikai-hollywoodi stílus szerint. Túl kell lépni az ezek okozta kényszerű kliséken, mint a csöpögösség, a túldramatizálás az olykor zavaros akciójelenetek, felrémlenek az emlékek tőle a Mátrixról, a Kocka trilógiáról, a Sliders sorozatról és a többi, a témát így vagy feldolgozó filmről és sorozatról. Elindít az emberben egy gondolatot arról, hogy mihez is köti az ember a valóságot, mi határozza meg azt hogy tudod hogy ébren vagy, hogy amit látsz és körülvesz az nem álom, nem egy mása csak annak ami valóság...és azt hogyan határoznád meg? És ha álmodsz, mit tehetsz meg, mire vagy képes, hol vannak a tudat és a elme teremtő és megtartó erejének határai. Ha ugyan vannak egyáltalán.