Érzem az illatát a kezemen és a testemen, alig 5 perce hogy elment, alíg 20 hogy a testünk egybe forrt és a Lét megszűnt, a Értelem és a Valóság megkupordtak a sarokban míg mi eggyé forrtunk. Mert szeretlek...

Mert elhatalmasodott rajtam az érzés, a Rabja lettem, a Szolgája, a Múzsája, a testem majd szét roppan minden Nélküled töltött percben, a mellkasom szúr, a testem Senyved míg újra el nem jössz. Nincs értelem, nincs semmi ami racionális lenne csak a Kínzó Vágy, csak az el nem múló Éhség, csak a Uralhatatlan Szenvedély, a Kély, a szavaid, a hangod,  kezed, ahogy énekelsz, a mosolyod, az inged gombjai, a karórád kattogása, a hajad ahogy beletúrsz, a szád édes íze, a borostád ami kellmesen szúr, a gerinced gödre a hátadon amit az ujjaimmal érzek ahogy állsz és átölellek, a lélegzetvételeid, amik elaltatnak ahogy melléd fekszem.

Azt modod Szeretlek, s Én is azt mondom Szeretlek. Baljós és édes kinyilatkoztatás, feszítik a mellkasunk, megrészegít minket, elhomályosítja Érzékeinket és elveszi az Eszünket, Feltámadunk és vele esünk vételen Álmoba együtt.

Nem gondolkodom rajta. Egyeszerűen természetesnek veszem. Nem vagyok hajlandó félni attól amit Én érzek, csak attól amit TE. Mert olyan régen hallottam ezeket a szavakat, olyan fakó az emlék arról hogy valaha is létezett. De Te valóságos vagy, árad belőled az Élet szeretete, az Erő, a Derű, tele vagy Fénnyel és beborítasz vele és én zsibbadok, reszketek, elfelejtek mindent ami valaha volt Előtted. 

Fulldoklom attól hogy megint teleszaladt levegővel a tűdőm, hogy Működöm, hogy a testem megállíthatatlan, hajt és űz belülről a féktelen hevület. 

Tele vagyok Hálával, Mámorral, Szerelemmel és ...Boldog vagyok. Boldog vagyok minden Veled töltött percben, s édes-keserűen ha nem vagy itt, s Boldog vagyok hogy létezel, hogy Hozzám Érkezel, hogy a Része vagy a Életemnek hogy az Tiédnek mondassz és értelmezel, s Szeretsz, mert látom a szemedben ahogy Rám Nézel...