Mi baja az embereknek folyton? Mi ez az állandó görcsölés, aggódás, gyötrődés, tépelődés. Miért nem tudnak örülni a jó dolgoknak, miért van az ha jó dolog történik velük, egyből elkezdenek aggódni hogy most akkor ennek mikor lesz vége és hogy az aztán milyen szar lesz, miért nem élvezik ki vagy próbálják meg „nevelgetni” ezt az érzést, ezt a pillanatot, miért kell mindig mindent elrontani?
Én ezt nem értem. Ha valami jó történik velem, ha találok valakit, aki érdekel, akit én is, aki meghallgat és nekem jólesik hallgatnom, akkor nem ijedek halálra. Miért kell visszarángatni a földre mindig a másikat, mintha lehetetlen lenne azt elképzelni, hogy van aki bízik abban hogy jó lesz, hogy úgy gondol egy megismerkedésre, hogy abból csupa jó dolog lesz. Mindenki aggódik, rendben van, de mostanában mintha az emberek félelemfaktora a gyötrelmes rettegés szinten lenne. Hát nem hiszem el.
Kiborulok tőle és elegem van, hogy ezzel kell küzdenem, hogy a másik félelmeivel kell küzdenem plussz még a bennem általa indukált félelmekkel is… Kevés vagyok én így egyszerre erre.
Ha valami jó az jó. Ennyi, kész, vége. Egyszer lehet rosszabb lesz, egyszer lehet vége lesz, de mi lenne ha egyszer valaki azzal a gondolattal kezdene neki hogy NEM LESZ SZAR! Mert miért is? Jah, hogy a szar tapasztalatok. Nem érdekel. Engem nem. Sose úgy állok hozzá hogy szar lesz, számba veszem mint lehetőséget. Persze nem mondom ki a másiknak hogy eleve úgy állok hozzá, hogy minden frankó lesz, mert hát na. De belül ezt érzem.
Szárnyalok, boldog vagyok, csak jót akarok kapni, ez jön ki belőlem, csak ezt sugárzom aztán PPÁÁÁÁÁÁFFFFFFF….köszi. Utána már nehéz ugyanolyannak lenni, igen, eltűnik a fény a szememből, hát még szép, amikor halálra lettem rémítve.
Ha nem bízol a másikban, akkor az se fog benned, rohadt egy ördögi kör, ahol persze mindig benne van az, hogy sérül a másik vagy te, de hát nem lehet örökké ezen idegelnie magát az embernek, meg főleg az elején ha minden tök jó, akkor miért jut az ember eszébe hogy :” jaj, ez már túl szép hogy igaz legyen, biztos van/lesz valami gikszer…” Ne már…
Nem volt hülye az aki azt mondta hogy mindenki a saját maga legnagyobb ellensége, a meg a boldogságának megakadályozója stb.
Jó. Lehiggadtam. Csak ennyi kellett.
