Ki kellene irtani a "nosztalgiát" mint olyat, el kellene törölni a föld színéről is annak a lehetőségét, hogy legyen olyan érzelmi kapcsolatod múltbéli eseménnyel és/vagy személlyel kapcsolatban ami fájdalmat okoz a jelenben és nincs helye itt. Az egy dolog hogy valahányszor meglátom Aident, keserű íz mardossa a torkom, mert ezt szinte már megszoktam hisz annyiszor összefutunk, hogy már egész jól tudom kezelni ( olykor ... ) de Abraham...az más tészta. Szerintem másfél éve nem láttam. Hogy eszembe jut-e? Francba is, igen. Összeszorul tőle a szívem, néha annyira hiányzik és ez egy mocskos érzés, ami gúzsba köt, mert miért hiányozna meg egyébként is, nem illettünk össze erre jön egy barátnő, aki elmeséli hogy vele bulizott és látod magad előtt az arcát és a mosolyát és kibírhatatlannak érzed hogy nem találkozhatsz vele és nem ölelheted meg...Pedig semmit nem változott a srác, ugyanazok az ellentétek vannak közöttetek, ami miatt hiába mondja azt a barátnőd is hogy pedig mennyire illetek egymáshoz, mégse. Nem ment. Te is tudod, az agyad még a helyén van ( ? ), de kész vagy, fulladozol, kapálóznál, éjszaka vele álmodsz, a finom csókokról és a mellkasának döntött könnyű fejedről.
Mintha lenne köztünk egy láthatatlan összekötő szál, ami nem szakadt el és szinte rettegek vele találkozni. Mert szívem szerint a nyakába ugranék és megint azt kérdezném mint egyszer régen a J. sötét mélyén egy buliban: " Ugye szeretsz? Ugye sosem felejtesz el és ez sosem fog elmúlni?".