Oké, szerintem mindenki ismeri azt, amikor felhívja/ír neki Az ex. Az az ex-e aki ripityára törte a szívét, akiért hónapokig epedt, aki miatt teljesen irracionális tettekre ragadtatta magát /gondolok itt az éjszaka a zuhogó esőben éjszaka a háza előtt állás stb./ Jobb (?) esteben, ez még akkor van, amikor neked is aktuális, de van hogy már elmúlt. Akkor vagy tudtok barátok lenni, vagy nem akarsz. Hát igen, a nyugis vasárnap reggelem ezzel indult, másnapos fejjel pillogtam még elég laposakat amikor felugrott az msn ablak. A Dávid. Na tessék. Mostanában csak kedélyesen elcsevegek vele, amióta egy nálla töltött este után teljesen elfogott a hányinger magamtól ( akkor is csak úgy felhívott, én meg csak rohantam hozzá mint egy jól idomított kis picsikutya...), szóval akkor tudtam h ennek vége, és soha többet nem akarok abba a lakásban lenni és soha többé nem akarok Dábiddal 15 percnél több időt tölteni és nem gyűlöletből vagy sértettségből, hanem mert tényleg elkezdett idegesíteni. Egy beteg, drogfüggő, egoista, suicid hajlam és úgy voltam vele, h többé nincs kedvem kihúzni a szarból, megmenteni az életét ésatöbbi. Szóval beszélgettünk és mondta h most épp ebédet akar főzni, deútál krumplit pucolni menjek már át. És akkor 5 perces győzködés következett, mert nekem nemigazán akaródzott. Mondtam h ok, csak átmegyek Anyuhoz enni /öcsém elsődáldozása, igen, amikor majdnem hipotermiás lettem a templomba eljutás 6 percében/. Szóval elmentem, jópofiztam, túléltem és hazajöttem. Nem mentem el. Egyrészt mert árulásnak tartottam szerelmemmel szemben, akár van értelme ennek az érzésnek akár nem. Másrész meg a fasz fog ugrálni neki akár szépen kérni akár nem. Dacos lettem, durcás kislány, úgy voltam vele, azért sem, most nem, többé nem stb. Nem mentem el, jó átcsesztem a palánkon. Oké, nem volt bennem beteges diadalérzés, csak megkönnyebbülés. Elmúlt a gombóc a gyomromból. Ő nem barátom. Nem tartozom neki semmivel, ő már inkább de nem akarom h törlessze.
3 hete sóvárgok egy magassarkú cipő után. Szebbnél szebbeket láttam a boltok kirakataiben, úgy érzem, megőrülök, mikor lesz nekem pénzem rá??? :/
Holnap viszont, viszont, viszont kezdődik a kocsmai kisegítős karrierem este 7-től hajnali 3-ig. A legszebb nem is a tény, h 3 hónap után lesz egy gányul fizető fárasztó munkám aminek én mindennél jobban tudok örülni neki,hanem amit a kedvesem mondott. Először kategórikusan nemet mondott. Mondtam szivem, nem vagyok abba a helyzetben h válogassak. Aztán jött a szomorú fejes rész, amikor a lelkemre kötötte ha bármi kellemetlen inzultus ér, otthagyom! Csak mosolyogtam, annyira aranyos volt. Aztán meg elszontyolodott h nem leszek mellette az ágyban és h ő nem fog utni aludni nélkülem és megvár. Annyira aranyos volt. Végtelenül kedves. Nem képzeltem, hogy valaha lesz egy ilyen ember mellettem az életben. Hogy valaha valakinek ennyire számítani fog, létezem-e vagy sem, jól vagyok-e, vele vagyok-e vagy sem. Iszonyatosan szerencsésnek érzem magam. Annyira remélem h így marad.
