Vágyni mindig folyamatosan. Vágyok a melegre, vágyom az Ő forró testére magam mellett, vágyom érintésére, ölelésére, csókjára. Vágyom hogy elérjem kitűzött céljaim. Vágyim hogy vozó maradjak, legyek. Vágyaim a vágyaim. Olykor talán minden ekörül forog. A vágyim a szenvedélyeim. Szenvedélyim a vágyaim. Örökkön örökké, csak ebben vagyok biztos. Biztosabb mint bármiben. Hogy sose változom meg. Akarom őt, akarom azt hogy szeressen, azt hogy az egyém legyen, olyan önzőn akarom hogy szintfe fáj. Akarom hogy itt legyen, hogy ne menje el mindig, hogy néha csak értem, egyedül értem jöjjön, hogy akarjon engem, ennél is jobban, akarom hogy kimondja hogy megőrül értem és és fáj neki minden egyes magányos nap és éjszaka nélkülem. Akarom hogy beismerje hogy teljessé tettük egymást és ez nem baj, akarom hogy értse nekem nem életem van, hanem nekünk van egy életünk. Annyi mindent csak akarok, legalább annyira mint amennyit csak szeretnék. Csak nem vagyok olyan visszafogott, jóravaló teremtés hogy én csak szeressem és ne akarjam a dolgokat. Ne is kérd többet hogy legyen másképp...
Egyszer arra vágytam, hogy igazán szenvedélyes, elsöprő szerelemben legyen részem és majdnem belepusztultam. Én nem akarom megölni a vágyaim. De néha azok engem igen.
A vágyaim félelmetesek és őrültek, vagy én?
