Ami azért nem semmi lenne,lássuk be. Én? Boldog? Nagyon? Tényleg? Nem kicsit? Nem félig? Nem csak egy időre?

Ez a felismerés valamelyik nap ért és azóta múlthatatlan. Olyan boldog vagyok amit az  ember csak a filmekben lát! Olyan szerelmes, elégedett, nem bosszankodó, megnyugtató, finom boldogás vett körül. Lenyűgöző.

A fizetésem is megjött. Van bennem egy marha nagy kérdőjel hogy miért annyi az annyi, de hagyjuk is, biztos van valami oka. VÉgül is, nem halok éhen ebben a hónapban sem, úgyhogy nem történt nagy érvágás, amit meg szeretnék megvenni, megveszem apránként.

Abraham szeret. Tényleg szeret. Tudjátok, annyira, amikor fekszetek az ágyban csak odadugja a fejét a fejedhez, szöszög és símogat és azt mondja neked: Szeretlek, rettenetesen boldog vagyok veled Kicsim! Hát hogy ne lennék boldog? Minden nap elmondja, de amúgy is érzem. Ahogy magához szorít, megvígasztal, bocsánatot kér sokszor előre is. Ahogy símogat, ahogy szeretkezik velem, elaltat ha nyűgös vagyok, megpuszilja minden bibim és tudja, az eltelt 9 hónap alatt én semmit nem változtam. Nem ölelgetem, símogat, csókolgatom kevesebbet mint az elején, ugyanúgy várom haza 2 nap után mintha egy hétre ment volna el, ugyanúgy követelem ha hazaértem/ért hogy feküdjünk az ágyra és bújjunk össze egy kicsit. Ugyanúgy szeretem az illatát és vele fürödni, éjszaka a sötétben beszélgetni vele, bírkózni (még ha ennek tényleg nem sok értelme van, mintha nem tudna 1 másodperc alatt legyűrni!) Hát csak az a férfi nekem, aki el akar venni, aki velem képzeli el az életét, hogy én leszek a gyerekei anyja meg ilyenek.

Nem hittem hogy valaki egyszer ennyire hinni fog bennem és ennyire megváltoztat. Abraham belecsiszolt engem nem csak magába, hanem az életbe is. Elkezdtem szeretni élni és nem útálni. De leginkább vele szeretem ezt az egészet. Csak szeretném hogy egy időre így maradjon, mert olyan sokáig voltam szomorú, hogy már szinte elképesztő, hogy elmúlt.

Most 20 éves vagyok. Külön élek a szüleimtől, azzal akit szeretek ( meg a többiek ). Van egy egész jó állásom, lassan talán sikerül a suliban is elérni azt amit szeretnék, majdcsak kilyukadok a végén meg egyszer. Vannak kedves emberek körülöttem akiket szeretek és szeretnek. Nem arról van szó, hogy minden marha tökéletes, vagy hogy ne lehetne jobb is, de így, most, ez elég kell hogy legyen. Mert ez jó. Nagyon nagyon jó.

PS.: amúgy van más mondanivalóm is, de gyönyörű volt a reggel Abrahammal, úgyhogy csak eza csöpögős izé sikerült, este várhatóan lesznek étkézláb elméletgyárási kísérleteim is már ha fellszállt az agyamról a rózsaszín köd! :)