Gondolok itt én a "minden vég egy új kezdet" meg a " ha becsukódik egy ablak valahol kinyílik egy ajtó" ésatöbbi. Nem kell ez...
Most csak ez van, és nem kívánom megmagyarazáni, nem akarom elemezni. Csak továbblépek, csak haladok, csinálom a dolgom.
Nehezen indult az albérlet keresés. Főleg mert először nem akartam. Nem akartam megadni magam annak hogy valóban el kell mennem, hogy valóban vége. Az első amit megnéztem, katasztrófa volt. Egy szobában kellett volna lennem egy lánnyal, ami még önmagában nem gáz, csak a lakás...atyám...a kommunizmus kb. visszatért, a leglehangolóbb szocreál belső volt amit valaha láttam. Arra gondoltam, hogy ha itt kellene élnem, eret vágnék magamon. Így vagy 2 napra szüneteltettem a dolgot. Szombaton kínkeservesen újra átnéztem a déliaprót, kiírtam amit kedvezőnek találtam. Felhívtam egyet, egy idős nő vette fel, közölte hogy a nagyszobában kellene lennem egy lánnyal meg van egy kisebb szoba ahol az unokája lakik. A lakás meg 17 e+1/2-ed rezsire volt meghirdetve. Okés, hogy nem vagyok valami frankó helyzetben anyagilag meg egyébb, de azért nem fogok fizetni valaki más helyett. Mondtam, akkor köszi de nem. Ezek után kb. még annyira se volt kedvem keresni tovább. De összeszorítottam a fogam és felhívtam egy másikat, amit már korábban láttam de akkor valahogy nem volt benne bizodalmam, amúgy is két lányt keresett, de azt írta hogy felújított a lakás, cím nem volt megírva csak városrész. Felhívom, egy kedves csajhang, közli a címet, 5 percre van a melóhelyemtől, kecsegtető. Mondom akkor ma átmegyek megnézem, amúgy meg ökögtem-makogtam, mikor letettem, mondom, okés, biztos bolondnak néz. Aznap szar napom volt, bőgtem egész délelőtt, ahogy felkeltem. Abrahammal is beszéltem, jól lecseszett, hogy minek bőgök. Hát nem is tudom...Nah elmentem, elintéztem ügyes-bajos ügyeimet, aztán kimentem. Megtaláltam a házat, felmentem és páffff.... egy helyes, aprókcska csaj nyitott ajtót, a lakás tényleg gyönyörűen felújtva, a csaj meg legalább annyira pörgős meg beszélgetős mint én. Kb. " szerelem" volt első látásra mindkettőnk részéről, alig bírtam elmenni mert annyit dumáltunk. Mondtam, akkor okés, nem is keresek tovább, mondta ne is, megtartana :). Kedvező ár, 15+rezsi, mondta, hogy akkor nem is venne már mást a lakásba, maradjunk mi ketten. Okés. Hívom anyut, holnap mehet a buli? Mehet. Okés. Hívom Abrahamot, mondom holnap megyek, okés. Este találkoztam exemmel, aztán meló, majd "haza". Utoljára. Reggel kelés, át anyuhoz, táskákat felpakoltuk irány vissza. 1 óra alatt összerántottunk mindent, vissza az albiba, megérkeztem. Csókolom. Ennyi lett volna.
Fel se fogtam már el is mentem. De jó. Talán még nem csapódott le minden. Most indulnak csak a dolgos hétköznapok. Utolsó félvév wáwáw. Suli, meló, haverok, buli, tanulás ésatöbbi. De a hely, ahová kerültem és akihez, megnyugtató. Körülölel az otthonoság, biztonságban érzem magam. Azt hittem majd sírok amikor el kell mennem. Nem sírtam. Megkönnyebültem.
Néha hiányzik, gondolok valamire, aztán rájövök hogy az már nem úgy van, nem oda megyek haza, nem mondok el neki ezt vagy azt, nem mutatom meg, nem akármi. Szóval nem állítom hogy nem jut eszembe, hogy nem emlékezek rá. Mert de. A fejemben van az illata, a nagy termete, ami hiányzik ahogy felkap vagy épp maga alá gyűr, a jóillatú, csiklandózós szakálla az arcán, a tarkója, amin olyan finom ízű a bőre és imádtam puszilgatni meg harapdálni, reggelenként ahogy kisgyerek módjára összekuporodott az ágyban és morgott, mert ő volt a süni, aki alszik a levelek alatt, a szertartás szerű összebújás 5 percre amikor este hazaérkezett egyikünk vagy másikunk. Csak van, vannak bennem ezek az érzések. Az új otthonomban töltött első reggelemkor ( mert ugye éjszakás voltam, és reggel mentem haza) mikor bezuhantam az ágyba, vele álmondtam. Benne volt az álmomban, sok más férfival együtt. Gondolom, nem ez lesz az elkövetkezendő időszakban az első és utolsó.
Nem hittem hogy úgy fogom érezni magam, mint akit eddig a víz alá nyomtak és most hogy eleresztették és végre felmehet levegőért. Az volt a legmegdöbbentőbb, hogy csütörtökön, amikor otthon volt még, egyszer csak megkérdeztem hogy szereti-e a Mátrixot. Mondta hogy igen. 1 és fél éve együtt voltunk, együtt éltünk és ezt nem tudtam róla...úgy érzem nem beszélgettünk. Egy idő után nem tudtam megnyílni neki mert legtöbbször különbözött a véleményünk a dolgokban és nagyon dúrván és erőszakosan nem is érvelt, letorkolt ilyenkor. Azt néztük a moziba és azt a laptopon is, ami neki is megfelelt. Nem érdekelték túlzottan a verseim. 1 és félév alatt sose jutottunk el színházba, hiába ígérte. És nem ez volt az egyetlen nagyon könnyen megvalósítható program és helyszín ahova nem mentünk el. Ha így "visszanézem" a kapcsolatunkat, sok morbid részletet találok.
Mintha visszakaptam volna a régi önmagam. Azt hittem hogy engem nem lehet megváltoztatni, de ez a kapcsolat megváltoztatott. Más embernek akartam tűni és máshogy is viselkedtem mellette, hogy megfeleljek neki és még így sem feleltem meg, mint látjuk. Túl sokat feladtam magamból és ezt nagyon nem kellett volna. De hát sokminden mást se kellett volna...blabla, nem akarok jönni a tipik dumával hogy " de ebből is tanultam valamit", mert persze hogy igen, életem minden napján tanulok valamit.
Az egyik munkatársammal nagyon "vészes" lett a helyzet. A brutál msn flörtölés után most ott tartunk, hogy szerdán megyek vele "berúgni" meg billiárdozni. Óhjajbizony. Őt ma dobta a csaja 2 év után....óhjaj...benne vagyok a levesbe....bizony.
