Ez volt az a szám, amit rengeteg sokat hallgattam amikor Dávid, életem első szerelme szakított velem. Aztán SZIN-en tavaly előtt előtt asszem, ott voltam a koncerten, de csak ezt az egy számot akartam meghallgatni, előtte elkezdett szakadni az eső és én ott áltam egyedül az esőben és ezt a számot játszották. Meg voltam semmisülve. Akkor, azután fél évig éreztem azt amit most, hogy Márk elhagyott. Fél évig mint egy báb keltem és feküdtem, mint egy robot vagy zombi, semminek nem volt értelme amit csináltam, nem törődtem vele, hogy reggel a mellkasomon fáj az újabb nap súlya, csak megdörzsöltem és megtettem amit kellett, felkeltem, suliba mentem stb. De pokolian fájt, pokolian égetett minden nap. Aztán egy és fél év után, amikor visszajött az életembe, ugyanott tartottam mint amikor kilépett. Ugyanúgy rabláncra vert és azt tehetett velem amit csak akart és persze meg is tette.
Rettentő a gondolat, hogy most ez meddig tarthat. Rettentő a gondolat, ahogy tudatosul hogy hiába hazudozok magamnak, akkor is az a valóság, hogy vége, hogy ennyi volt, hogy nem lesz visszút, úgy érzem. Tegnap felhívtam Márkot, gondoltam hogy nincs itthon, megint elment csavarogni, az országon cikázik át hétvégenként. Azt kérdezte, hogy hogy vagyok. Mondtam hogy nem szeretnék erről beszélni, nemigazán akarta megérteni. Szeretné azt hinni hogy nem okozott maradandó károkat, szeretné elhitetni magával hogy majd jobban leszek, hogy nem is történt olyan nagy dolog, de ez nem fog menni. Szeretném ha tudatában lenne hogy mit tett, mert nem segít, rajtam nem segít, semmi kúrvára rohadtul nem segít és ez sem fog, de muszály, érzem az elemi késztetést. Rosszabb lett minden hogy felhívtam. Mondta hogy milyen csúnyán váltunk el, és hogy blabla, majd megint felhív a hét közepén. Ebből se lesz semmi, felhívom hétfőn és kész, beszéljünk, 5 perc, cigi a ház előtt és kész, ennyi, nem kell több, legyünk túl rajta. Hallanom kell a szájából hogy örökre, tutira, megmásíthatatlanul vége, kell hogy nyomorultabb legyek hogy tovább tudjak lépni. Ha tovább tudok.
Sok volt. Kicsit sok volt az utóbbi időben ez az egész. Sok volt és felesleges.
A lakótársam szétbaszta az idillt, útálok hazajönni, mert folyton attól félek hogy mikor mibe köt bele. Asszem el fogok költözni mert nincs szükségem hogy ha a melóban cseszegetnek, hazajőve még ő is rátegyen egy lapáttal. Anyám biztos kiakad. Apának most inkább el se mondom. Nem is tudom hogy találok valami jót-e. Legszívesebben egy egyszobásba költözznék, de azok nekem nagyon drágák. Ciki.
Megyek a dolgom után, mert hiába szeretnék egész nap itt üldögélni, marhára nem volna jó mert nem haladnék sehova.
