Vasárnap már a tükröbe se tudtam belenézni, megint egy másik férfi karjaiban ébredve már azt sem tudtam ki vagyok és hogy lehetné ennél is jobban kúrva, ennél is jobban árulója a szerelemnek amit érzek. Legszívesebben leköptem volna magam...de csak ürességet, pokoli ürességet éreztem...egészen a mai napig, egészen estig, egészen eddig a zongoradalig....

De képtelenség így élni és képtelenség nélküle élni és képtelenség minden...pokoli, 100szor 1000szer rosszabb mint Ádámmal volt, éget, büntet, aláz és gyötör ez amit érzek és nem tudom abbahagyni, mégsem tudom abba hagyni, szeressen akár 20 másik férfi is, én Őt szeretem és persze nem kellek neki...nem kellek. 

Csak érteném meg miért nem tűnik el az érzés, érteném meg miért van még mindig bennem, miért éltet, miért tér vissza, miért nem hagy, miért nem segít se a gőg se a büszkeség se semmi hogy tovább menjek, csak szeretem és minden pillanatért hálás vagyok amit mellette tölthetek és érzem hogy valahol ez egy vak szenvedély aminek nem volna szabad engednem és nincs értelme, irreveláns, szentimentális, pontosan olyan mint én...

Üzenet

Nem szólok hozzád mert nem kérted

Szavakat nem ejtek ki, de beszélek...

A felkelő nap sugara a kezem ami símogat

Hogy lesöpörjem reggeli rossz hangulatodat

Az ég kékje a mosolyom ami tettekre bíztat

Töretlen, árral szemben is veled mindig kitart.

A szél a szenvedélyem ami felkorbácsolna

Vaddá és erőssé s céljaidnak nem volna akadálya

A föld az én bizalmam és hitem benned 

Soha mérges kétlyet a szívedbe nem enged.

A víz az én csókjaim melyek sebeket gyógyítanak

S soha másik már nem is eshet többé rajtad

Az ágyad pedig ölelő karom és forró testem

Menedéke szívednek, nem kéred, tudom, csak ezt üzenem.