Nem tudok megnyugodni, nem tudok levegőt venni, nem tudok elviselni senkit és nem tudok meglenni magam, nem tudok lefeküdni senkivel és mégis megtenném mindenkivel hátha elmúlik háthat jobb lesz hátha végre valahol valaki mellett levegőt is kapnék mert most nem nem nem nem hiszek el semmit, az a kúrva kis emberség még ami maradt, az visz tovább, az tart életben, hogy dolgozni menjek, hogy leadjam a szakdogám, vagy hogy tanuljak, mintha értelme volna, de nincs nincs az egész rohadt szar egy nevetséges kabaré, hiábavaló, ha meghalunk, ha meghalok, eltűnök, mi lesz a testemmel, mostanában ezen jár a fejem, hogy milyen mozdulatlan leszek, mint egy szobor és nem lesz bennem semmi és akkor hova tűnök? A Dénes hova tűnt? Az ő édes, nyúlánk testéből hova lett minden amit szerettünk?
Hoba tűnt a józan eszem, hova a hitem, hova lett az a sok szentimentális ámítás ami mindig tovább vitt és ha már nincs, akkor én minek maradtam itt? Úgy érzem hogy nem bírok ki egy nappal se többet, de még csak egy órával sem, és én hülye elvállaltam az állandó állást a diszpécserközpontban mert nem akartam egész nyáron Bálintal lenni kettesben Pesten az albiban amiért szinte fizetni se kell, egy szobában fogunk élni és 1 évvel fiatalabb nálam és már belém van esve és én ezt nem akarom, nem is akartam, elég már az ilyenekből...21 éves vagyok, csak szólok...elvállaltam, pedig lehet fel kellett volna mennem Bálintal már most Pestre, de akkor Reni megölt volna, mert ő meg most jön vissza a nyárra dolgozni és már csak ennek a reménye éltet, hogy Reni itt lesz és minden sebet begyógyít, úgy ahogy csak ő tud. Ha tud egyáltalán valaki, és Abraham elmegy, ELMEGY, itthagy, egyedül, egyedül magammal, az őrülettel és nem segíthet, nem nyugtathat és már csak az Ő józan esze tart egyben és nem akarom hogy menjen és tudom hogy mennie kell és azt akarom hogy maradjon és el akarok felejteni mindent, csak kérlek, maradj itt meg meg fogok ŐRÜLNI, KÖNYÖRGÖM HOGY MARADJ, KÉRLEK, KÉRLEK, KÉRLEK ,KÉRLEK, NEM BÍROM TOVÁBB, NEM MEGY KÉRLEK...
A Márk...eltűnt, ELVESZETT...ELTŰNT, de nem szűnt meg, a szívemben a szerelem, a vágy, a kínzás a gyötrelem, a mocskos, alattomos, gyűlöletes szaros kibaszott szerelem az bassza meg itt maradt, hogy gyűlöljem érte, hogy torkom szakadttából üvteni kéne hogy rohadj meg te önző, nyomorult rohadék seggfej, te gyalázatos senkiházi, hogy itt vagy, minden rohadt kibaszott kúrva nap minden baszott percében, itt a szívemben, hogy nem szűnök meg szeretni téged, haldokolni minden percben hogy elhagytál, hogy itt vagyok és mindenki rohadtul elmegy és itt vagyok, és 5 percre laksz, látom a házadat az ablakból és már haldoklom és édes isten...nem segít senki...
Nem dramatiázlom túl, ez nem egy kibaszott hisztiroham, hanem egyszerűen ELÉG VOLT, elég volt, elég...elég a sok fájdalomból, a sajátoméból és másokéból, hogy másokat szenvedni látok és nem tudom elmúlasztani. Nem tudok segíteni, nem tudok mit mondani vagy tenni, mert nem lehet segíteni, csak menni, mintha muszály volna, mintha valami titkkos erő hajtana, mert a Dénes meghalt és nem kellett volna, az ember nem hozhat szégyent magára, hogy Ő meghalt, Én meg itt omlok össze az élet múlandóságának tudata alatt...
Dénes temetése holnap lesz. Egy hete nem beszéltem a Márkal. A múltkor véletlen láttam a háza abalakában a piros lámpafényt, a szekrényét és hogy otthon volt, ott járkált én meg álltam és nem hittem el hogy ennyie közel van és ennyire kibaszott elérhetetlen lett számomra és nem akarom holnap látni nem akarom, nem ahogy látom kell hogy a Dénest a föld alá temetik és ennyi za élet és akkor mi az értelme, mi a szar az értelme az életnek?
Nem, már az Isten se segít meg, ha van egyáltalán, nem akar semmi se segíteni, akkor meg minek is kérjem, csak mégis, kérlek hogy legyen jobb, legyen, mert ez már elviselhetetlen, embertelen, könyörtelen, kérlek hogy hagyd abba...hagyd abba...
