Azt mondják, azt mondják csak elhatározás kérdése. Csak rá kell gondolni. Csak másképp kell gondolni. Hát gondolom, elképzelem, eljátszom magamban, látom, érzem, hívom...
Elképzelem, ahogy Aiden újra visszatér az életembe egy hét után:
Nem vádolom, mert nem hívott, mert nem írt, hogy nem tudtam hogy van, hogy a hídon mentem át nap mint nap és tudtam hogy ott van és mégis pokoli távol, hogy elemészett a hiány százszor, hogy a képeit nézegettem naponta, mert akkor legalább láttam, hogy lassan egy látomássá lett számomra, egy álommá, megszűnt a reális térben, a Reális Teremben létezni, eltűnt és meg kellett barátkoznom ezzel.
Megbocsájt, bárhogy is csinálja majd azt, megteszi. Megteszi mert szeret és ez erősebb a sértettségnél, a bizonytalanságnál, bármilyen félelemnél, a kétségeknél a hit megbicsaklásánál vagy a fájdalomnál.
A Fesztivál:
Elképzelem, hogy megkapom azt a három nap szabadságot és szárnyali fogok a boldogságtól, megkapom mert semmi akadálya nincs, mert megérdemlem és mert a lehetőség adott. Nem fog úszni a CC nem lesz sok a várakozó és nem kell SOS SL szintet javítani.
Az Életem:
Elképzelem, ahogy Öntudatra ébredek, elképzelem, hogy Felébredek ebből a rezignáltságból, elképzelem ahogy megpróbálok megtenni mindent azért amit szeretnék, úgy ahogy eddig nem. Megbarátkozom önmagammal, hogy egyedül hozzak meg döntéseket és egyedül éljem az életem, megtanulom elfogadni a magányt, s hogy abban nincs más, csak én, egyes egyedül. Beváltom a magamnak tett ígéreteket, túllépek a fájdalmakon, át a sértettségen, átlépek minden akadályt.
Emlékszem a jó pillanatkora, amikor Aiden nem volt velem:
Mariával lementünk a Partra, a szabadstrand homokjában feküdtünk hétfő fél 12-kor, pasikról beszéltünk meg szexről, meg érzelmekről és félmeztelenül élveztük a kék égből kirobbanó napfényt, ami átmelegítette a bőrünket, s amitől még egy óráig olyan jó kedvem volt, hogy valami hihetetlen. Tele voltam hirtelen endorfinnal és D vitaminnal, úgy éreztem hogy majd kicsattanok és Enyém Az Egész Világ. Maria tudja miről szól a fáma...ez biztos.
Erre gondolok, minden nap. Erre gondolok, először egyedül az albérletben napok óta, aminek a monotóniájából a Barnacukorral töltött másfél nap húzott csak át egy másik Univerzumba, ahol a falak sárgák, az Anyukájuk végig izgul-szinkronizál egy kajak-kenu bajnokságot, ahol finom ételek vannak, jó zenék és filmezés, mozdulatanság, kávé és képek rengetege együtt egy otthonosságban.
Megbarátkozom mindezzel és csak erre gondolok. Azt mondják hogy ez segít. Egy próbát megér.
