Restaurálom magam, és új blogot hoztam létre. Ez olyan mint régen amikor még nem ért utol a globalizált világ terméke ( a blog ) és a kézzel írt naplóimat is lecseréltem minimum egy év után. A fene akarja az a sok emléket magával cipelni, még ha ilyen jelképesen is. És bár nem volt még szilveszter, ittas (és ezáltal teljesen irreális, betarthatatlan) fogadalomtétel, most éreztem azt az : Épp itt az ideje! dolgot.
Tegnap este ismét elég ittasan hazajöttem és 3 hónap nemírtamegyrohadtsortse állapot után írtam egy verset a barátomnak. Jó jó, persze, nyálasnak is csúfolható vallomás volt az igaz szerelmemről, de azért nem kell megvetni érte. Mert szólt amiről szólt, mégicsak vers volt, örültem neki mint majom a farkának, hogy talán mégsem halt hamvába az én feltételezett "tehetségem".
A tegnapi katartikus lelki hűha és piálás után mi is lehetett volna szebb mint másfél óra a templombanfél 9-től, ....odafele úton meg majdnem fagyási sérüléseket kaptam a kis szoknyámban meg szandikában, úgyogy az már hagyján hogy majdnem kikapartam a kárpitott magam alatt a padban, úgy untam. Most asszem 5 évig nem lépek senki de senki kedvéért templomba. Ha a bátyám addig megházasodik, így járt... Iszonyú fárasztó EljönmajdaKrisztusországa stb stb. Persze. Az én agyvérzésem volt a legközelebbi világmegrengető esemény a láthatáron...
Sebaj. Vannak rosszabbak is.
Mint az a barátom akivel tegnap találkoztam és majdnem a pszichiátriai osztályra kergetett az agyrémével, miért nem olyan az életünk, mint 3-4 éve amikor szakad lázadó tinédzserként az utcákat jártuk, sokat ittunk és nagyon lehetetlen dolgokat műveltünk. Hát mert nem. Mert elmúlt bazdki és ez nem csak annak köszönhető hogy x évvel idősebb lett mindenki, hanem csak mert már más dolgok jelentenek sokat, más vidít fel, tesz boldoggá és ad élményt. 24 éves és még mindig azt akarja, hogy úgy élhesen mint aki 17. Érdekes, én nem akarom. Én állást szeretnék, moziban, színházba járni, normális (nem burzsuj,rongyrázós,kifaszagyerekénmegmutatom klubbokba!) helyekre beülve sörözve, cigizve beszélgetni. Persze megvan a helye a duhajkodásnak, bemászunk egy koncertre és elengedjük magunkat, de nem fogok cigire tarhálni mint régen, csak mert elfogyott. De szerinte ez szar, h én ilyen lettem ez nagy kár. Mégis miért? Én boldog vagyok így, nem lesz bűntudatom, akárhogy is bezzegrégenmiketnemcsináltál-ozik nekem. Csináltam amit csináltam. Már nem az vagyok és nem azt akarom csinálni. Mért fáj egyeseknek ennyire hogy mások nem rettennek meg a változástól és az újtól? Nem vagyok kevesebb ma attól h nem olyan vagyok mint 2 éve, és nem azok a céljaim mint 3 éve. Csak az fáj h ő ott ragadt és vergődik, boldogtalan, vígasztalhatatlan. Lassan roncsá örli magát a nagy igekezetben h viszahozzon vmit amit nem lehet. Szerintem meg érte kár. Több is lehetne ennél.
Kiszakadt belőlem ez az élmény tegnapról. Ezer elhatározásom volt h mimindent le akarok írni, el akarok mesélni de csak ez lett belőle. Érthetetlen, h megbántott ez az egész...
