Hát mert senki se lehet olyan tiszta és állhatatos, meg dolgos meg nyugodt meg miegymást mint ezek a fura, ( agymosott ? ) lánykaraterek a mesében! Vagy csak én nem vagyok az és ez az egész méltatlankodás az én elszúrt személyiségem miatt van? Szerintem kicsit mindkettő, ha már elkezdtem erről beszélni. Mert hogy a mesében ugye a lánnyal minden rendben van, nem keseredett meg, nem depis, nem lett dohányos, kicsit alkohol és gyógyszerfüggő. A mesében mindent kibírnak, átvészelnek, elvannak magukkal és a végén megjön a daliás herceg, na ő aztán nem kérdez, nem nézeget nem feszegeti a múltat csak fogja a csajt, szerelmet vall neki és úsgyi. Az ám...

És hogy ha nem az Óperenciás terngeren túl ott ahol a kúrta farkú malac túr éltél akkor semmi se megy ilyen egyszerűen. Mert nem bírtál ki mindent, nem voltál állhatatos, tiszta, szófogadó és megtörhetetlen. Rossz dolgokat tettél, magaddal, másokkal, törvény is szegtél ( jó, azért nem fegyveres rablást követtünk el szombat este buliból, még csak lopni se lopkodtunk soha...) és bántottad magad meg körülötted kb. mindenkit aki élt és mozgott. Ahogy téged régen...Nah aztán kezdted kinőni a kamasznyavaját és perspektívaként kezelni a 18 éven túl életet az öngyilkossággal szemben és megnyugodtál. És aztán egyszer csak találkoztál a Daliás herceggel aki azért kérdezett párat, de aztán csak szerelmet vallott. És hogy mi lett aztán? A rút kiskacsa nem volt rút többé, de kb. néha furán érezte magát. Mert tudta hogy az Üvegpalotában nem szép dolog gyógyszerezni és inni ( mondjuk hamarabb leszokott erről a baromságról, amit komolyan el se kezdett), nem szép csúnyán beszélni, szakadtan járni, megbántani másokat, ajtót csapdosni, és a Daliás herceggel is szépen kell bánni. De ezt nem tudta, sose látta hogy kell és néha olyan erősen görcsöl hogy mit is tesz hogy semmi se megy, semmi se tűnik őszitének, semmi sem tűnik egyszerűnek.

Rájöttem, hogy azért vagyok mindig ilyen fáradt, mert 4 évig úgy tettem mintha én lennék Kurt Cobain meg a lökött neje gyereke lennék, mint egy törvényenkívüli, aztán hirtelen meg már nem is tűnt annyira nevetségesnek a kertes ház gondolata, meg hogy gyereket szűlni nem csak véletlenül teherbe esés miatt lehet. Az nagy helyezt, hogy én nem voltam mindig jól, nem tettem mindig jól a dolgokat, nem hoztam sok jó döntést a múltamban, főleg ha saját magamról volt szó. ÉS most csupa olyat kell hozni. És én nagyon keményen dolgozom. Keményen küzdöm, építem fel magamban az eldobott, eldugott is darabokból azt a lányt aki hamarabb is lehettem volna ha nem kényszerítettem volna magam életem egy egy szar epizódja után mellékvágányra. És mind ez miért legfőképp? Mert a kemény munkának úgy érzem hogy van gyömülcse, és mert nagyon szeretem a Daliás hercegem. És vele akarok élni örökre. Hülyeség, de nem kell más. Még mindig annyira szeretem, biztonságban érzem magam vele, kívánom, megnevettet, hafelbosszant mégis kibékülünk újra és újra és melegen ölelkezünk mert szétfeszít mindket a boldogság ha egymást közelében vagyunk

Jó lenne ha végül minden csak egy kicsit, de mesésen végződne...