Hol a fészkes fenében vagy más megint? Egy másik országban, lehet hogy nem a te hibád, de szétfeszít a harag, hogy itthagytál megint egyedül, szégyeld magad akkor is nincs miért, hogy tehetted ezt velem amit nem is akartál, amiről nem nem te tehetsz? Tudom hogy nem akartad és én mégis téged hibáztatlak. Megérdemled, én is hogy nem vagy itt. Fifty-fifty.

Kezdődött ott hogy egy hétig Abrahamnál voltunk, megvolt az évfoduló, szép volt, jó volt, csak egyszer végetért a hét, hazajöttem de már a buszon is forgott velem a világ, igaz akkor csak kezdődő pánikrohamommal küzdöttem ( ami amúgy nagyon rég volt ) úgyhogy ez még csak a hagyján volt. Hétfőn vizsga, aztán este elmentem megünnepelni a barátnőmmel hogy leérettségizett. Amikor leültem már éreztem hogy nincs rendben a gyomrom, de hát vizsgaidőszakban ilyesmin az ember nem lepődik meg. Csak hogy egyre rosszabb és rosszabb lett míg mondtam hogy oké, én bedobtam a törülközőt, hazamegyek. Persze az utcánkba úgy kellett beszaladnom hogy ne egy kiülős kerti kocsma előtt hányjak. Sose hánytam még utcán, ezt tudni kell rólam. Hazakullogtam, tovább hánytam, alig vagy 4 órát aludtam, tanultam, megint elment vizsgázni. A tanár annyira megalázott hogy abban az állapotban el is bőgtem magam. 3-mas adott, ezzel egyetlen hatalmas csalódás-élményt sikerült csinálnia az egész vizsgaidőszakomból, pedig az átlagom amúgy 4-es lett! Sose volt még ilyen jó, 8 tizedet javítottam! Jó esélyt lát mindneki hogy átvegyenek állami finanszírozásra. Ez lenne az egyik legnagyobb eredményem eddig az életben, mindenki nagyon büszke lenne rám. Remélem, kiérdemeltem végre egy ilyen elismerést.

Vége lett a hacacárénak a vizsgaidőszakkal, de én nem könnyebbültem meg, következő nap már émelygő gyomorra ugyan de mentem is dolgozni, megyek innmár holnap egyhuzamban 6-dik napja és most 8ig nyomom, egyszerre ennyit nem is húztam le sose. Mintha kilúgoznák a testem nap nap után, fáj a gyomrom, a lábam, a fejem, az egész testem fáj amikor lefekszem, amikor felkelek. A gyomrom annyira tropa, esélyes egy gasztroenteorógus konzultáció, én nem a vírusra gyanakszom most már egy hét kő kemény pirítos,kétszersült, gyümilé, tea, keksz diéta után, hanem laktózallergiára vagy egyébb emésztési megbetegedésre. Hurrá...már csak ez hiányzott pont.

Abraham pénteken reggel elment a NovaRockra azóta egy sms délelőtt/kora délután, egy telefonhívás este. Persze én már rég eljutottam abba az idegállapotba hogy ahányszor meghallottam a hangját egyből elkezdtem bőgni. Anyu sem hívott fel 3 napja, ennyire érdekli hogy mi van velem. Hiányzik a gondoskodás, hogy valaki azt mondja oké, minden rendben lesz. Abrahamnak mintha külön érzéke lenne arra hogy mikor menjen el a lehető legrosszabbkor. Mikor ne legyen itt, mikor legyen még annál is messzebb mint szokott. Tudom hogy nem vagyok óvodás akit át kell kísérni az úton vagy este megfürdetni, de most nagyon jó lenne ha itt lenne, lemosná este a testem és masszírozva megmosná a hajam, megtörölne, aztán ágyba bújtatna és finoman símogatva elaltatna.

Kb. a kialvatlanságtól, mert persze közbe szétszednek a barátaim és senkinek sem akarok csalódást okozni, elmegyek ide, oda, éjfél előtt nem fekszem de 5 max. 6kor kelek. Szóval a kialvatlanságtól meg a folytonos iszonyú hasi fájdalomtól eljutottam oda hogy most már bármikor képes vagyok bőgni, de kiváltképp a tömegközlekedésen vagy az utcán. Már megint...ilyen helyeken sírni művészet, én már megtanultam, amióta eljött a sírós korszakom, azóta ez is prímán megy, persze ha nem süt ezerrel a nap és nincs nagy napszemüveg a fejemen, akkor az egyetlen lehetőség a felszegett fej. Nem akarom hogy valaki megkérdezze, segíthet-e? Mert persze hogy nem, jól vagyok, csak széttrancsírozódtak az idegeim meg cafatokban lóg a lelkivilágom, de nem para.

Abraham évfordulónk alkalmából elvitt étterembe, ami sokkal meghittebb és izgalmasabb volt, mint hittem hogy lehet. Aztán azt mondta, hogy válasszak, vagy egy bizonyos táska a netről vagy egy gyűrű. Hogy képes valaki ilyen ellentétes dolgokat kiválasztani? Ezt így önmagában én már nem is kommentálnám, mindenki ízlegesse a konrtrasztot! Aztán először én a gyűrűt válaszottam. Amikor legutóbb skype-on megemlítettem neki hogy akkor ha lejön, megvesszük a gyűrűt ugye, pontosan olyan lehangoló arcot vágott, hogy köszönöm, most már nem kérem se egyiket se másikat. Tartsa meg a pénzt, biztos jó lesz még valamire, nekem nem kell így semmi köszönöm, legalább nem kell majd egy következő veszekedéskor azt hallgatnom, hogy ő mimindent vett meg nekem....

Végül rájöttem, hogy a boldogság egy képlékeny kis füstfelhő amely ki be járkál a testemben hol fájdalmat hogy balzsamos símogatást hoz és soha, soha, soha nem tudom elérni, a boldogság érinthetetlen, nem kaparinthatod meg és tuszkolhatod magadba, csak reméled hogy ha elég niytott vagy, belédsímul és nem is megy el egy darabig. Remélni lehet csak, hogy a boldogságnak mindig lesz kedve visszajönni a rövidebb-hosszabb távollétei után.