gardrób

Úgy érzem szétszaggat az érzéseim tisztasága. Mintha valami csiszolt, fennséges fényben úszó üveg lenne a testemben minden szenvedély, felkavaróan lágy, szinte krémes mint a vaníliakrém, nem a puding, hanem az a krém ami majdhogynem folyik és az illata maga a métely. Nem zavarosak, nem borzasak, halkan zizegve borítják be a testem a fejem búbjáig, érzem a hajam alatt a bizsergést, a fogamban a zsibogást.

Boldog szeretnék lenni, még mindig nagyon szeretnék. Igazán, önfeledten, félelem nélkül, mint az elmúlt 18 évben. Érteni mit vesztettem el a következő 2 évben, hátha visszajárva az utat megtalálom azt a pillanatot amikor szétszaladtak bátor, állhatatos, akaratos, biztos részeim akár azok a színes üveggolyók amiket gyerekkoromban annyira szerettem.

ÉN nem tudom NEM megélni ha valami fáj. Ragaszkodom hozzá, hát ne bántsatok már. Had sírjam, had érezzem azt hogy a világnak vége van és mindent elborít a fekete semmi, olykor, mert úgy hömpölyög át rajtam a fájdalom mint a nyári eső egy fülledt délután: erőszakosan, döjfösen és harsányan, de szereted, szereted ahogy birtokba vette a világodat ez a vad áradat és azt hogy kristálytiszta levegő és sziszegve gőzölgő beton marad csak utánna amire ha ráteszed a meztelen talpad finom meleg. Mindenki azt hiszi, hogy nem szabadna nekem kis dolgokat tragédiaként megélni. Miért? A tragédiákat én kis dolgoknak éltem meg. Lehet hogy a lelket is kiverték belőlem milliószor kislánykoromban, de sokkal élesebb emlékszem arra a fájdalomra amikor akkor éreztem amikor elhagytam a kedvenc barbim. Lehet hogy gimikezdés előtt egy héttel az Édesanyám pszichiátrián végezte és a 1,5 éves hugom rám maradt egyedül de egy rossz szavam nem volt, amikor elhagyott az első szerelmem majdnem belebolondultam.

Arra vágyom, hogy ha lányom lesz, hogy elolvassa az életem. Szeretném tudná mindazt amit én tanultam és láttam, hogy nem voltam jobb senkinél, sokaknál egy kicsit rosszabb is, de szerettem élni. Szerettem büszke lenni, akartos és javíthatatlan. Hogy végül hogyan csiszolt hozzá valaki az élet különös alakjához engem, hogy beleférjek és ne okozzon az rajtam annyi karcolást. Megszelídített és még csak nem is tudja, hogy a mosolyom milyen igazán mély bánatok mögül tört ki, hogy a szerelmem milyen lágy lett a keze alatt. Hogy mennyivel nemesebb lények érzem magam amióta nekem ajándékozta a szerelmét és vele azt a milliónyi csodát, ajándékot és tiszta őszinteséget.

Amúgy tegnap kirúgtak a melóból.

Barátom meg nem jön le a héten.