Ha én azt tudnám, hogy hova tűnt az a tiszta, megtörhetetlen, meg nem kérdőjelezett szerelem, amit éreztem, nem tudnám megmondani hogy mi történt. Vagy talán mégis meg tudnám...de nem érdekel. Elhatároztam, a határán voltam a törésnek, hogy vége, elég volt, elmegyek. És amikor arra gondolok, hogy véget vetek a kapcsolatnak, nem a magány jut eszembe, hogy akkor hol fogok lakni, hanem hogy nem megy. Nem tudnám megmondani neki, szétszakadna a szívem ha ezt kellene mondanom neki. Nem tudnám megtenni, kimondani és felállni és elmenni. Pedig olykor meg tudnám tenni. Olykor úgy érzem, hogy meg kellene tenni. még akkor is ha tudom hogy szeretem, akkor is ha ő is szeret. Mert semmi érteleme a szerelemnek ha nem vagyok boldog. Márpedig mostanság jócskán kijutott a boldogtalansáhból. Csalódtam benne egy hatalmasat. Nah jó, többször is csalódtam benne. Nem hazudott de én úgy érzem, hogy azzal amikor megismertem és amilyen akkor volt és amilyen most, hazudott nekem. Arról a srácról akit akkor megismertem nem tudtam volna elképzelni hogy bánthat engem, hogy lesz olyan hogy magasról leszar, elmegy ide oda és éli világát én meg csináljak amit akarok stb. Az a srác olyan volt akiről azt érzetem hogy lehozná nekem a csillagokat is az égről. Hol van már ez...
Örlődöm. Kínlódom. Nem az tart vissza hogy hol laknék amúgy, mert elmennék máshova albiba, max kicsit sokat kellene dolgoznom meg minden hogy kifizessem, de inkább. Néha én már egyáltalán nem találom a helyem. Társaságban azt ecsetelem a barátaimnak hogy még egy ilyen olyan történik, még ezt vagy azt csinálja és vége, befejeztem, szakítok vele, aztán kimegyek a mosdóba és zokogok ha arra gondolok hogy nélküle kell élnem.
Azért is szerettem bele, mert olyannak láttam aki mellet majd nem kell szenvednem, boldogtalannak lennem, holott eszembejuthatott volna, hogy ha szerelemről van szó, nincs olyan hogy nincs szenvedés. Nekem biztos hogy nincs.
Csak hogy most mi kavart fel megint elmondom. Amúgy megvette a gyűrűt amit az évforulónkkor megígért hogy megvesz. Nem tudom, kell-e mondanom, hogy most, mire megkaptam már egylátalán nem érdekel.
Szóval úgy volt hogy ő megy egy bizonyos egyetem gólyatáborába, de hát mivel ő nem elsős meg nem is oda jár, az egyik egyetemi diáktanácstag vitte be hogy ő is elmehessen. Ezzel nem volt akkora gond, bár így is kiakadtam, hogy velem lenni bezzeg se ideje se pénze, de 4 napra a haverokkal inni van esze. Végül a múlt héten nagyon rosszul érezte magát, kiderült hogy magas a vérnyomása, inkább elment orvoshoz és így le kellett mondania a bulit. Senki ne gondolja hogy röhögtem a markomban és örültem hogy nem mehet el. Szó nincs róla. Nekem akkor már az édesmindegy állapot volt, nem érdekel. Azátn hogy mégis lássam meg minden, felmentem hozzá. Mondta hogy hogy sajnálja hogy nem tudott elmenni. No comment. Azért reméli hogy pénzt visszakapja. Mi? Milyen pénzt, mikor, hol, 2 hete amikor lenn volt nállam akkor a barátainkkal sem mehettünk el sörözni, mert hogy neki nincs pénze. Hát igen, pénzbe került. Pontosan 15 roppgós ezredesbe. Hát azt hittem a guta üt meg. Ez a kúrva nagy változás? Így törődik ő velem többet? Csak lestem csödben, és nem volt már egy szavam se. Pont úgy érezem magam, mintha rúgtak volna mégegyet rajtam. Hát igazán szép sztori.
Ma reggel felmentem az egyik közösségi oldalra ahol én is meg ő is fel vagyunk jelentkezve. Láttam hogy új képet rakott ki. A barátaival ül félmeztelenül valahol és egy korsó sör van előtte. Amikor megláttam csak úgy belémvágódott, hogy ennyi. Abraham ennyi és lehet sose lesz több mint egy öznő nagy gyerek aki foggal körömmel védi a függetlenségét hiába mondja hogy szeret. Talán kár is ilyesmit várni tőle. Ott nevet azon a képen és boldognak tűnik. Rólunk ( nem a közösségi portálon való mutogatás miatt lenne szükségem többre!), jó ha van 4-5 közös képünk. Amin tényleg egyszerre szereplünk. Szóval csak néztem a képet és arra gondoltam, hogy nem hiányzom én az életéből. Szeret meg minden, szeret velem lenni, de meglenne nélkülem is.
Heti zeneajánló nincs, megint filmzenézek ( Doomsday ), könyv szintén nincs, csak csöpögős Nora Robertset olvasok. Ott legalább happy and a vége.
