Az hiszem félek a világtól. Nem tudom hogy joggal-e vagy sem. Szeretném azt mondani hogy Abraham erőssé tett, de akkor hazudnék. Nem tett erőssé, sőt, elgyengített. Ha valaha voltak félelmeim, most kétszer olyan erősek. Ha nincs velem persze...
Olyan észrevétlenül kezdtem el rá hagyatkozni. Nem a fiziaki dolgokra kell gondolni. Hanem arra hogy ne féljek. Ha a közelben van akkor ne gondolkodjak, akkor ne aggódjak, akkor ne legyen bennem meg az a készenléti feszültség, ami régen volt, ami gyerekkoromban belémivódott. Olyan könnyű mellette gyereknek lenni. Vigyáz rá, felmelegít ha fázom, megsímogítja a hasam ha fáj, elaltat ha nyűgös vagyok. Néha félek, hogy vele, ezzel a kapcsolattal és az egymáshoz való viszonyukkal akarom meg megélni a gyerekkkorom, amire nem volt lehetőségem. Nagyon félelmetes gondolat.
Persze ez mind csak pusztán a fejemben van. Mindenki másnak továbbra is játszom a szerepem, hogy én erős vagyok, rendíthetetlen, aki nem veszi fel a sértéseket, a sérelmeket, akinek nem fáj ha bántják, aki foggal körömmel küzd és sose fárad el...na persze.
Megjött az esős idő. Ki hinné el kire gondolok folyton? Dávid. Olyan rég volt. És az nem is a tél eleje volt, hanem a vége, február. De ez az idő, amiben az a röpke 4 hónapos kacsolatunk lebonyolódott kitörölhetetlen lett az életemben. Nem szabadulok tőle meg soha. Érzem a haja és a bőre illatát a szitáló eső után ha hazaértünk és összebújtunk. A hideget, ami folyton átjárta a csontjainkat. Kopár volt körülöttünk a világ, szürke, vázós, nedves, vészterhes. Mi pedig gonoszul viselkedtünk benne, de szabadok voltunk. Nagyon vadak. Én hülye szerelmes voltam. Amennyire egy csitri csaj lehet, halálosan, fogvacogtatóan, lélekszaggatóan. Dávid nem igen hiszem. Lehet már sose tudom meg. Sose jelentettem túl sokat a legtöbb férfinak az életében, aki viszont az enyémben igen. Ő sokat jelentett. De én azt hiszem, hogy csak egy kis epízód voltam az életében és ennek talán így kell lennie. Úgyis csak az egoizmus miatt szeretném, hogy valami jelentésem legyen, a létemnek az életében hogy valami emblematikus, nagy nyoma kellett volna hogy maradjon. Önámítás. Butaság, de halkan, esős napokon ott motoszkál bennem...Dávid Dávid, hogy összetörted a szívem...
Persze hogy nem vagyok szerelmes már belé, de ő volt az első szerelmem. Sose tudom majd elfelejteni, ha igazak a híresztelések.
A munkahelyemen már félig átmentem azon a bizonyos vizsgán...hurrá!....már csak 3 hét és ugyanazért a pénzért tripla annyit fogok dolgozni....szuper....
A konzulesem viszont elfogadta a szakdoga témám. Legalább egy dolog, amiben sínen érzem magam.
Annyira kialvatlan vagyok, hogy az valami elképesztő. EGy külön élet kellene, hogy behozzam az elmaradásom :S
Zene? Isis. Depresszív, finoman kell bánni vele. Könyv? Az asszonysor mikor nem vagyok annyira álmos, de most csak Dean R. Koontz: Relytekhely. Számomra Koontz a fantazi/horror/krimi koronázatlan királya. Imádom és rengeteg könyvét olvastam. Megunhatatlan stílusa van.
