Nem tudom mikor kezdődött pontosan, amikor finoman, lassan és csak picit fájóan elkezdett felszakadozni az sok a szívembe rakódott fájdalom meg harag. Hogy mikor kezdtem el szeretni? Szeretni magam, szeretni a családom, szeretni élni, szeretni egészségesnek lenni, normálisnak lenni, szeretni tervezni, hinni? Mert nem számít. Mert csak megtörtént. Mert egyszer csak megszelídültem, megenyhültem, megnyugodtam, megértettem sok dolgot és elfejtettem sok borzalmasat. Napról napra rácsodálkozom az életemre, arra a sokminden csodálatos dologra ami megadatott nekem. Napról napra rácsodálkozom arra Aki vagyok és Amim van. Most ahogy írok csak az bosszant hogy nem tudom megmutatni hogy milyen érzések kavarognak bennem, mert nem tudom elmesélni az egész múltam, a lelkem hogy érthető legyen.

Például: Hogyan mondjam el hogy mit jelent nekem hogy a minap bementem a Nike outletbe és vettem magamnak egy Levis topánt (érts. ez a most divatos kerek orrú, lapos talpú cipő) 6000 forintért. Csak úgy odaadtam a bankártyám és kifizettem. Amikor hazajöttem vágódott belém hogy ez nem lehet igaz. Nem lehet igaz hogy tényleg, még csak el sem kellett gondolkodnom rajta hogy megvehetem-e vagy sem, még csak meg se fordult a fejemben hogy emiatt nem lesz pénzem valamire. Bementem és volt pénzem megvenni egy márkás, 6000 forintos cipőt. Csak úgy, maganak mert szükségem volt rá az tény, a szandál és a téli Umbro sportcipő között nem nagyon volt átmenet és akartam valami nőcis, uniform, trappolós kis cipőt amiben nincs olyan melege a lábamnak. Bementem és megtaláltam a tökéletes cipőt ( tényleg nagyon szép, fekete gumiorra van,  fekete talp, kis fehér csík körbe, az anyaga meg vászon és fekete fehér szövésű anyag, olyan fazonú hogy felveheted szinte mindenhez). Hogy mondjam el hogy azelőtt nyáron 1000 forintos tornacipőkben jártam, meg 1500 forintos kínaiból való vietnámi papucsban? Télen meg ezer éves cipőkben. Szegények voltunk.

És tény, hogy sokat, eléggé,igencsak sokat dolgozom érte. Kelek 5-kor meg 6-kor hogy bemenjek dolozni 3/4/6/8 órákat majdnem minden nap. Sok lemondással jár. Sokszor nem mehetek el bulzini a többiekkel hétköznap emiatt. Sokszor ( mint most is, amikor már péntek este óta sorozatban csak 5 órát tudok aludni ) alig állok a lábamon délután, alig látok a fáradtságtól és fáj a fejem mint az őrült. De azért az élményért megérte.

Vagy mint Május 1.-én. Elmentem két barátommal a vursliba, és 600 forintért 2 perce bevágtunk magunkad dodzsemezni! Ami amúgy bazi jó volt és kislány korom óta imádom! ( jó hát most Istenem, lehet hogy 20 évesek vagyunk, de nnaaahh, dodzsem,Dodzsem !!!), vettem egy fini székely lángost 400 forintért, aztán meg ittam egy doboz sört. És ez mostanában így megy. Hogy nem kell aggódnom, hogy valamit nem tudok kifizetni, hogy nincs egy sörre se pénzem, hogy a boltban tényleg csak a májasra futja. Vehetek zöldséget, gyümölcsöt. Így is sokba kerül nekem, de sokat spórolok, nem veszek édességeket, rágcsát, csak ami kell. A következő fizetésemből veszek egy hajvasalót. 3 éve nem sikerül venni. Tudom, hogy nem az vagyunk amit birtoklunk, azaz hogy igen, de nem ez kellene hogy meghatározza hogy mennyire vagy boldog, mert hát nem a putriba laktunk meg egészséges vagyok. De ha nem voltál már igazán szegény, ha nem éltél hónapogik vajas pirítoson meg májas kenyéren, nem tudod mit beszélsz. Ha nem volt még olyan élményed, hogy hétről hétre elmész a barátaiddal találkozni és te vagy az, akinek még egy sörre sincs pénze akkor nem tudod felfogni hogy milyen ez nekem. Ha nem volt karácsonyról karácsonyra az hogy az amúgy gazdag apád ( akivel persze nem te élsz együtt, hanem a bátyád...mert ő az elsőszülött fiú, ő örökli a házat és ő kap meg mindnet amit te nem ) ad 20 000 forintot, amit arra kellett költened hogy vegyél új zoknikat, bugyikat, legalább egy új gatyát meg valami pólót meg felsőt meg valami cipőt amit amúgy kizárólag csak a kínaiban és a túrkálóban vettél. Soha nem másra, csak hogy legyen mit felvenned. Meg hogy legyen egy táskád a suliba. A túrit amúgy meg imádom., mert vannak igényesek, meg olyanok ahol bazi különleges cuccokat lehet kapni. Olyan szar, gagyi, ortopéd v. nevetségesen drága dolgok vannak az üzletekben, hogy felüdülés bemenni egy turiba ( nekem legalábbis, addig amíg nincs pénzem  a H&M, C&A meg a Zara meg has. helyeken 5-6000 forintot egy felsőért otthagyni...).

Meg lehet ezt érteni? Lehet ezt éreztetni? Hogy milyen érzés nem olyan nagyon szegények mint egész eddigi életemben?