gardrób

Nem tudtam írni. Egy rohadt sort se. Rá se bírtam nézni a blogra. Sokáig nem fogtam fel hogy mit jelent, egészen mostanáig. Most hogy beléptem és rájöttem hogy azért kerültem a blogom, mert ez a hely, ahol mélyen magamba nézek és elmondom, mi van bennem, mi van velem, mit érzek…

Hogy megy ez? Van olyan, hogy nem tehetsz semmit, elindulsz haza, elindulsz egy lakásba ahol nincs senki? Senki nem vár, senki nem köszönt, senki nem mesél neked a napjáról vagy te neki magadéról? Hazamész és semmi sincs körülötted. Én nem tudok efelett napirendre térni. Nem…

Nem tudom mikor kezdődött pontosan, amikor finoman, lassan és csak picit fájóan elkezdett felszakadozni az sok a szívembe rakódott fájdalom meg harag. Hogy mikor kezdtem el szeretni? Szeretni magam, szeretni a családom, szeretni élni, szeretni egészségesnek lenni, normálisnak…

 Hát mert senki se lehet olyan tiszta és állhatatos, meg dolgos meg nyugodt meg miegymást mint ezek a fura, ( agymosott ? ) lánykaraterek a mesében! Vagy csak én nem vagyok az és ez az egész méltatlankodás az én elszúrt személyiségem miatt van? Szerintem kicsit mindkettő, ha…